A brüsszeli ügyészség is elismerte: már nem nyomoznak Szájer ügyében

POLITIKA
2021 március 29., 19:31

Megszüntették a nyomozást az ellen a melegbuli ellen, amelyen Szájer József is részt vett, írja a Telex a belga ügyészség közleményére hivatkozva. A hatóság ezzel lényegileg megerősítette Szájer múlt heti írását, mely szerint csak a járványügyi intézkedések megszegéséért büntették, kábítószer birtoklásáért pedig nem. A brüsszeli ügyészségi szóvivő szerint

„az állítólag zsebében lévő kábítószerekkel kapcsolatos nyomozást azóta elvetették. A koronavírus-intézkedések megsértése miatt bírságot szabtak ki rá.”

Szájer múlt heti bejegyzésében azt írta, hogy

„a belgiumi ügyvédem a mai napon azt közölte velem, hogy a belga ügyészség tájékoztatta, hogy a 2020. november 27-i gyülekezési tilalomsértési és drogbirtoklási ügyemet a hatóság megvizsgálta és jogkövetkezmény nélkül lezárta, hivatalos eljárás nem indult, a mentelmi jog felfüggesztését nem indítványozták. A Covid-19 korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizettem”.