LEGO-rablásra specializálódott lengyel banda garázdálkodik Franciaországban

Nemzetközi LEGO-bűnügyben készül vádat emelni a francia ügyészség. Kiderült ugyanis, hogy az az egy lengyel nőből és két férfiből álló csapat, akiket még tavaly júniusban kaptak el  egy játékboltban Párizs közelében pár doboz LEGO-val, nem alkalom szülte bolti szarkákból állt. Bevallották ugyanis, hogy ők kifejezetten LEGO-lopásra szakosodott bűnözők, akik 2019 óta járnak Franciaországba, lengyel gyűjtők megbízásából, hogy ritka készleteket lopjanak nekik.

Ha valaki nem értené, hogy egy bármilyen nagy LEGO-doboz árába hogy férne bele a ellopatás költsége: mivel a gyár néhány év után ki szokta vonni a szettjeit a forgalomból, az eredeti készletek ára a másodlagos piacon igen magasra képes emelkedni. Ez a használt piac az elmúlt nyolc évben fejlődött ki igazán és mostanra érett be.  Egy példa: a 2007-ban piacra dobott Café Corner szett - sarki kávézót lehet kirakni belőle - Nagy-Britanniában 150 font körüli áron került a boltokba annak idején, tavaly viszont 2500 fontért ment el egy eredeti doboz, vagyis az ára 13 év elteltével 17-szeresére emelkedett.

Cikkünk írásakor az Ebayen ilyen készletből szállítással együtt valamivel félmillió forint felett már kapunk egyet, ha olcsójánosok vagyunk:

De az igazán szép állapotú készlet már 1 millió 300 ezer forintba kerül, míg az eredeti csomagolásban kínált sarki kávéházak átlagára picivel egymillió forint felett van. 

És ez tényleg egy véletlenszerűen kiválasztott modell volt.

Az ügyben nyomozó rendőrök szerint a banda jellemzően Párizs környékén bérelt szállodai szobát, villámgyorsan körbejárták a környékbeli játékboltokat, majd azok leszüretelése után gyorsan visszautaztak Lengyelországba. De előfordult olyan eset is, hogy magánlakásba is betörtek, ha tudták, hogy ott értékes antik LEGO-k találhatók.

A Guardian e témáról írt cikkében megszólaló francia használt-LEGO-kereskedő szerint az eleve növekvő piacon a járvány hatására tovább nőttek az árak és a forgalom. De ez a világon mindenütt így van, ezért lehetséges, hogy az elmúlt öt évben a lengyelekéhez hasonló bandákról érkeztek hírek az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Kanadából is.