Mark Rutte túlélte a bizalmatlansági szavazást a holland parlamentben, de egyáltalán nem biztos, hogy kormányt alakíthat

külföld
2021 április 02., 07:22

A holland parlament elutasította a Mark Rutte elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványt a péntekre virradóra tartott szavazáson, de megrótta az ügyvivő kormányfőt, amiért nem mondott igazat a kormányalakítási tárgyalásokról. Ez pedig csökkenti a politikus negyedik kormányalakításának esélyeit.

photo_camera Fotó: REMKO DE WAAL/ANP via AFP

A maratoni parlamenti vitát követő hajnali szavazás után Rutte úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy a parlament komoly üzenetet küldött neki, és ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje a bizalmat.

"Ez egy nagyon komoly dolog, amelyért bocsánatot kértem" - mondta Rutte.
Az ellenzéki pártok által benyújtott bizalmatlansági indítványt Geert Wilders, a szélsőjobboldali Szabadságpárt elnöke kezdeményezte. A parlament alsóházának ellenzéke azzal vádolja Ruttét, hogy hazudott a kormányalakítási tárgyalásokon elhangzottakról, Pieter Omtzigt kereszténydemokrata politikus jövőbeli pozíciójáról.

A koalíciós tárgyalásokon közvetítők kiszivárogtatott jegyzetei említést tesznek Omtzigtről, aki bár a négypárti koalíció tagja volt, élesen kritizálta a harmadik Rutte-kormányt, legfőképpen a tavaly kirobbant családtámogatási botrány miatt. Mark Rutte korábban kijelentette, hogy az egyeztetések során nem esett szó a politikusról, azonban az újságírók által lefényképezett dokumentum ennek ellentmond, és a politikussal összefüggésben a "tisztség máshol" kifejezés szerepel. Az ügyvivő kormányfő pénteken arról beszélt, hogy mégiscsak megemlítette Omtzigt nevét, de megfeledkezett erről.

A március közepén tartott parlamenti választásokat a Rutte vezette Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nyerte meg, már negyedik alkalommal, annak ellenére, hogy az év elején lemondásra kényszerült a nagy port felkavaró családtámogatási botrány miatt. A VVD a 150 fős alsóházban 35 helyet szerzett, a többség kialakításához 76 mandátumra van szükség.

Sigrid Kaag, a második legerősebb, 66-os Demokraták nevű balliberális pártelnök közölte a parlamenti szavazás után, hogy az ügy megtépázta a Rutte iránti bizalmat, és már nem biztos abban, hogy csatlakozni akar Rutte új kormányához. Hozzátette, hogy a távolság közöttük sajnálatosan nő, és ő Rutte helyében "nem folytatná" a kormányzást.

Rutte karrierjéről még a választások előtt részletes cikkben írtunk. (MTI, BBC)