Akkor dönt a kormány a további lazításról, amikor elérjük a 3 millió beoltottat

POLITIKA
2021 április 08., 12:57

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az újraindítással kapcsolatos intézkedések az oltottak számától függnek. Szerinte a 2,5 millió beoltottnál hozott döntések „valójában érdemi enyhítést nem jelentettek, legalább annyi az enyhítés, mint a szigorítás, hiszen az üzletekben igyekeztünk az eddig tapasztalt tömeget mérsékelni.” Azt mondta, hogy az este 10-re kitolt kijárási korlátozás a tavaszi időszak miatt is indokolt volt, másrészt a boltokban hosszabb nyitvatartásra van szükség, hiszen kevesebben lehetnek bent egyszerre. Az újraindítás következő lépéseiről a kormány akkor dönt, amikor elérjük a 3 millió beoltottat. A kedd esti adatok szerint eddig 2,6 millió ember kapta meg legalább az első oltását. Most abban bíznak, hogy még ebben a hónapban 4 millió felett lesz a beoltottak száma. Gulyás elmondta, hogy a konditermek most sem nyithattak ki, mert ott nagyobb a fertőzés veszélye. Ugyanígy a kaszinók sem nyitottak ki.

A kormány egyelőre még arról sem döntött, hogy milyen engedményekkel járhat az oltási igazolvány, ezt majd akkor tárgyalja, amikor 3,5-4 millió között lesz a beoltottak száma. Később Gulyás azért elmondta, hogy például a foci-EB meccseire csak oltási igazolvánnyal lehet bemenni. De megemlítette azt is, hogy a karanténkötelezettséget nem kell fenntartani annál, aki védettségi igazolvánnyal rendelkezik.

A miniszter szerint az Európai Gyógyszerügynökség keddi döntése az AstraZenecával kapcsolatban megfelel a magyar hatóságok álláspontjának, vagyis a vakcina megbízható, és védettséget biztosít. „Minden oltás lényegesen biztonságosabb, mint az oltásnak a hiánya.” Gulyás szerint leginkább gyógyszergyárak közötti konfliktusról van szó, azt mondta, az a legbiztosabb, ha a magyar hatóságokra hallgatunk.

Tehát azok az internacionalista alapállásból származó vélemények, amelyek szerint az európai gyógyszerészeti hatóság a megbízható, és nem a magyar gyógyszerészeti hatóság, ezeket az élet cáfolta meg leginkább, hiszen jól látjuk, hogy a magyar hatóságok vizsgálatának az eredménye, az legalább olyan pontos vagy még sokkal pontosabb volt, mint az európai gyógyszerhatóságé” - magyarázta a miniszter. (Egyébként a magyar gyógyszerhatóság, az OGYÉI úgy engedélyezte az AstraZeneca oltóanyagát január végén, még az EU-s jóváhagyás előtt egy héttel, hogy itthon meg sem vizsgálták a készítményt, megelégedtek azzal, hogy angol hatóságok korábban biztonságosnak és hatékonynak ítéltek.)

66 665 pedagógust oltottak be április elején. Korábban pedig 34 ezer tanárt oltottak be. Így április 3-ig több mint 100 ezer pedagógus kapta meg az első oltását.

Gulyás Gergely felháborítónak tartja, hogy a Hertha kirúgta Petry Zsoltot a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt. Szerinte elsősorban Németországnak kell arra a kérdésre választ adni, hogy jogállamról beszélünk-e még vagy sem. „A XX. században volt totalitarizmus, ami Németországból indult, nem szeretnénk, ha a XXI. században is lenne”- tette hozzá. Gulyás egyébként személyesen is egyetért Petry Zsolt minden szavával, de ennél fontosabbnak tartja, hogy a véleménynyilvánítás nem szankcionálható egy jogállamban. „Az ügy súlyos, komoly, alapvetően érinti, hogy Németország része-e még annak a jogállami értékközösségnek, ami egyébként az Európai Unió szempontjából is kulcsfontosságú, vagy sem.” A miniszter szerint „ha nem egy vicc lenne a 7-es cikkely szerinti eljárás, hiszen viccet csináltak belőle az elmúlt években, akkor ez például egy olyan ügy, ami joggal veti fel, hogy alapvető értékek kerültek veszélybe Németországban”.

A 444 a következő kérdéseket küldte el a kormányinfóra, amik közül csak háromra kaptunk választ:

  • Az Orvosi Kamara is támogatja, hogy tudósítson a sajtó a kórházi helyzetről. A MOK szerint ez nem akadályozná az egészségügyi dolgozók munkáját, viszont átláthatóbbá tenné a helyzetet, és az emberek is komolyabban vennék a járványt. Ha ők így látják, miért zárja ki a kormány a nyilvánosságot arra hivatkozva, hogy a sajtó akadályozná a gyógyítást?
  • Korábban azt mondták, 2,5 millió oltásnál reális az összes regisztrált 65 év feletti ember beoltása. Ezt sikerült teljesíteni a 2,5 milliós határ elérésével együtt?
  • Hány 18 év alatti gyerek betegedett meg eddig koronavírus-fertőzésben? Közülük mennyien kerültek kórházba, azon belül pedig mennyien kerültek lélegeztetőgépre?
  • Hogyan védik meg a diákokat és a szüleiket a járványtól, ha megnyitják az iskolákat?
  • Mennyi idő alatt alakul ki a védettség a beoltottakban?
  • Hány fertőzöttet kezelnek jelenleg intenzív osztályon? (Nem a lélegeztetőgépen levőkre vonatkozik a kérdés.)
  • A fogvatartottak beoltása az általános lakosságéval együtt történik vagy sem? Azt a Büntetésvégrehajtás szervezi meg a saját intézményein belül, vagy az oltás idejére feloldják az eltávozási tilalmat, és minden fogvatartottat a saját háziorvosa olt be?
  • Hogyan alakult a hazai befejezett öngyilkosságok száma 2020. április 1. és 2021. március 31. között? Illetve 2019. április 1. és 2020. március 31. között?

Gulyás Gergely az első kérdésünkre válaszolva azt mondta, hogy nem akarja kommentálni az orvosi kamara ezzel kapcsolatos megjegyzéseit, mert jó együttműködésre törekednek velük. „Lehet, hogy az orvosi kamara így gondolja, az orvosok nagy többsége nem így gondolja” - mondta a miniszter. Gulyás azzal utasította el a sajtó beengedését a kórházakba, hogy emberi jogi, emberi méltósággal kapcsolatos kérdéseket is felvet, szerinte semmi szükség nincs arra, hogy ott, ahol emberek életéért küzdenek, „a sajtó kamerákkal ugrándozzon”. (Pár napja az MTI egyébként készíthetett néhány képet az intenzív osztályokon.)

Arra, hogy hány fertőzöttet kezelnek jelenleg intenzív osztályon, elmondta, hogy 1827-et. Ez nem egyenlő azoknak a számával, akik lélegeztetőgépen vannak.

Az öngyilkosságokkal kapcsolatban elmondta, hogy tavaly 5 százalékkal emelkedett 2019-hez képest az öngyilkosságok száma. Hozzátette, hogy 2010 és 2019 között jelentős csökkenés volt. A mostani adat a 2017-18-as számokhoz tért vissza, de a miniszter szerint „nyilván a bezártságból adódóan és nyilván abból a a lényegesen nehezebben elviselhető pszichés helyzetből, amelyet a vírus előidézett” következik, hogy tavaly az adat újra romlott.