Az osztrák külügyminisztérium szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar köztévé azzal vádol egy osztrák újságírót, hogy kérdezett

április 8., csütörtök 19:57

A média alapfeladata, hogy kritikus kérdéseket tegyen fel, ezért elfogadhatatlan, amit az M1 tesz Franziska Tschinderlével, és az osztrák külügyminiszter, Alexander Schallenberg azonnal felhívta Szijjártó Pétert, és a pesti osztrák nagykövet is ki fogja fejteni a hivatalos álláspontot – közölte az osztrák külügyminisztérium a Twitteren.

Szijjártó Péter és Alexander Schallenberg találkozója az Európai Unió külügyminisztereinek luxembourgi ülésén 2019. június 17-én. Fotó: Burger Zsolt/MTI/MTVA

Az történt ugyanis, hogy Kérdésekkel provokált az újságíró címmel közölt lejárató anyagot kedden a magyar közmédia híradója Tschinderléről. Pedig csak annyi történt, hogy mivel Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki és Matteo Salvini múlt csütörtöki sajtótájékoztatójára nem hívták meg a sajtót, az osztrák Profil újságírója levélben fordult a Fidesz EP-frakciójához, hogy többet tudjon meg a formálódó jobboldali szövetségről. Deutsch Tamás azonban nem akart nyilatkozni, ezután a teljes levelezés pedig a magyar közmédiánál kötött ki, ami az európai balliberális sajtó példátlan támadásának minősítette az esetet.

Szijjártó Péter – akinek a minisztériuma a nap folyamán bekérette a német ügyvivőt, mert egy magyar kapusedzőt kirúgtak egy berlini fociklubból – a Facebookon így értékelte az osztrák fél lépését:

„Látom, hallom, nagy a felbuzdulás Ausztriában, mert a Magyar Televízió híradója kritizálni mert egy osztrák újságírót.

Lassan-lassan csak lebukik a nagy sajtó- és véleménynyilvánításos képmutatás: a focista nyugodtan nyilatkozzon, ha szerinte a család az család, de ki van rúgva, ha a liberális mainstreammel szemben foglal állást családról és migrációról.

A liberális újságíró pedig nyugodtan terjeszthet álhíreket egy országról, hiszen sajtószabadság van, de ha egy másik újságíró kritizálni meri (magyarul ő is elmondja a véleményét), akkor az támadás a sajtószabadság ellen.

Hát, kedves Barátaim, két betli pár nap alatt, ez szánalmas....

(Egyébként néhány perccel a biskeki felszállás előtt felhívott osztrák kollégám és barátom, és mindezt neki is elmondtam.)”