"Fizikai képtelenség, hogy egy szakápoló 5-6 beteget lásson el az elvárható színvonalon"

járvány
2021 április 08., 16:38

Annyira sok a beteg, és annyira kevés a szakképzett egészségügyi dolgozó, hogy hiába is tesznek meg mindent, képtelenség megfelelő ellátást biztosítani a betegeknek, mondta egy budapesti kórház Covid-osztályán dolgozó orvos a Szabad Európának.

„Konkrétan tele vagyunk, egyáltalán nem érezzük azt, hogy csökkenne az egészségügyre terhelődő nyomás. Rettenetes állapotok vannak”

- számolt be a név nélkül nyilatkozó szakember. Elmondása szerint annyira sokan mondtak fel a március elsejétől érvényes új szolgálati jogviszony miatt az intenzív osztály dolgozói közül, hogy egy nővérnek öt beteget kellene ellátnia, ami egyszerűen képtelenség.

A lélegeztetőgépen lévő betegek mortalitási rátája ezért 95-98 százalékos, tehát 10 emberből jó, ha egy túléli a kezelést,

mondta. Az orvos szerint „jelentős részük még csak nem is koronavírusban hal meg, hanem a megfelelő ellátás hiányától és a kórházi fertőzéstől. A munkatársaim szívüket-lelküket kiteszik, de fizikai képtelenség, hogy egy szakápoló 5-6 beteget lásson el az elvárható színvonalon.”