Már majdnem annyian hunytak el a harmadik, mint a második hullámban

Tbg
járvány
2021 április 08., 07:36

Csütörtökön 272 elhunytról számolt be az operatív törzs, ezzel 22681-re nőtt a koronavírusos megbetegedésben elhunytak száma Magyarországon.

link Forrás

Ezzel a harmadik hullámban (január 28-tól) lassan annyian, 10483-an hunytak el, mint az ősszel kezdődött második hullámban (augusztus 20-tól), amelynek 11589 áldozata volt. Az első hullámban 609-en hunytak el.

link Forrás

4814 új fertőzöttet találtak, amely lényegesen több, mint amennyit a négynapos ünnep utáni héten azonosítottak eddig, jóllehet továbbra is tarthat az ünnepek torzító hatása: túl kevés a fertőzöttek napi száma az eddigi trendhez képest, amely a járvány harmadik hullámában 8-11 ezer körül tetőzött.

A fertőzöttek számának megugrása az elvégzett tesztek számának megugrásához köthető, a mai jelentés szerint 30 ezer mintavétel alapján találták a majdnem 5000 új fertőzöttet.

A részleges nyitást azonban nem ez, hanem az oltottak számának 2,5 milliós száma indokolja: "A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása első fokozatának feltétele a 2,5 millió beoltott volt. Így a feloldásokról szóló rendelet szerdán hatályba lépett."

link Forrás

Szerdán több mint 71 ezer oltást adtak be, az operatív törzs közlése szerint a napokban a Pfizer és a Szputnyik vakcinával oltanak majd, a háziorvosok pedig már oltóponttra is küldhetnek pácienseket.

link Forrás

Kórházban továbbra is több mint 11 ezren, lélegeztetőgépen egyre kevesebben, de így is 1337-en vannak.

A koronavírusjárványról naponta frissített adatainkat itt találod.