A hajléktalanoknak kevésbé egészségügyi, sokkal inkább egzisztenciális katasztrófát hozott a járvány
A koronavírus-járvány és a járványügyi intézkedések a hajléktalanok életét és ezzel együtt a lakásban nem élő emberek ellátását is alaposan felbolygatták. A tapasztalatokat most annak a felmérésnek az eredményei is alátámasztják, melyet a Menhely Alapítvány Február Harmadika Munkacsoportja végzett. A kérdőívezést 23 éve minden februárban végigcsinálják, az idei azért volt különleges, mert szinte minden kérdés fókuszában a koronavírus-járvány és annak hatásai álltak. Az eredményeket Győri Péter, az alapítvány elnöke ismertette egy online sajtótájékoztatón.
Az adatfelvétel során 51 magyar településen 6753 hajléktalan, lakásban nem élő ember válaszolt a munkacsoport kérdéseire. A válaszadók közül kb. 1500-an élnek közterületen, nagyjából 2000-en éjjeli menedékhelyen, és kb. 3200-an valamilyen más típusú szállón. Budapesten egyébként tavalyhoz képest csökkent a közterületen élők száma, de ez nem jelenti automatikusan, hogy kevesebben lennének.
Nem vártak a kormány intézkedéseire
Győri Péter elmondta, hogy az első hullám idején tömeges egészségügyi katasztrófára számítottak a hajléktalanok között, egyrészt arra, hogy nagyon sokan elkapják a koronavírust, másrészt, hogy a fertőzöttek a rosszabb egészségi állapotuk miatt súlyos állapotba is kerülnek. Ez végül szerencsére nem következett be, ami elsősorban annak köszönhető, hogy
az ellátásban már 2020 márciusában nagyon jelentős védekezési protokollt alakítottak ki. Nem vártak a kormány lépéseire, hanem önálló járványügyi intézkedéseket hoztak.
Mindez óriási erőfeszítéssel járt a dolgozók részéről, de bevált. A nagyvárosokban sokat segítettek a védekezésre helyileg bevezetett járványügyi korlátozások is.
A főváros egyébként hatalmas erőforrásokat mozgatott meg, elsősorban a Nyílt Társadalom Alapítvány egymillió eurós adományának köszönhetően. 13 000 tesztet és 8000 antigén tesztet, 100 ezer sebészeti maszkot, 4800 FFP2 típusú maszkot adtak az ellátóhelyeknek és a hajléktalanoknak. Emellett 528 000 adag meleg ételt biztosítottak, életmentő pontot nyitottak, és 71 bérlakást is rendelkezésre bocsátottak.
A téli krízisidőszak alatt a szállók és a melegedők továbbra is szigorú szabályok szerint működtek. A vírusgyanús embereket azonnal elkülönítették, ennek ellenére így is becsúszott pár tömeges fertőzés. A hajléktalanok egyébként gyakran a kórházból visszatérve vitték be a vírust a szállókra. (Erről a témáról korábban Szurovecz Illés írt részletesen A járvány végképp élet-halál kérdéssé tette, van-e az embernek otthona című cikkében.)
Az átmeneti szállókon rendszeres tesztelést vezettek be belépéskor, de területileg egyébként nagy volt az ingadozás a tesztek mennyiségében. Budapesten a válaszadók 73 százalékát tesztelték legalább egyszer az elmúlt év során, az országos átlag 57 százalék volt, de Kecskeméten például már csak a 28 százalékukat, Nyíregyházán pedig még ennél is kevesebbet, mindössze 24 százalékukat tesztelték.
A szállókon megforduló hajléktalan emberek 71 százalékával szemben a közterületen élők 71 százalékát az elmúlt évben egyszer sem tesztelték le a vírusra.
Pedig a folyamatos tesztelés alapvető lenne kollektív szempontból, tette hozzá a szakember.
Tájékozottak, de az oltásra inkább a szállókon élők nyitottak
Kiderült az is, hogy a hajléktalan emberek többsége viszonylag jól tájékozott a vírus tüneteiről, és ez önmagában is üdvös és fontos. Azt, hogy mennyire félnek a betegségtől, nagyban befolyásolja az életkoruk: az idősebbek jobban látják a rizikóit, és ez a magatartásukra is kihat, például óvatosabbak, emellett motiváltabbak is, hogy beoltassák magukat.
Mind a tesztelésnek, mind a hiányának erős pszichológiai hatása volt: akit nem teszteltek (például az utcán élőket), azok kevésbé vették komolyabban a fenyegetést.
A szállókon élők leginkább a szigorú rendszabályoknak tudták be, hogy sikerült elkerülniük a fertőzést, illetve annak, hogy „vigyáznak rájuk,” míg a közterületen élők inkább olyan válaszokat adtak, hogy „ellenállóbb a szervezetük,” szívósabbak és kevesebb emberrel érintkeznek.
A felmérésből megtudhattuk, hogy a teszteltek 19 százalékának volt valamikor az év során pozitív teszteredménye (ez az összes válaszadó 10 százaléka). A 60 év fölötti korcsoportban viszont már 22-29 százalék között volt a pozitív tesztek aránya. Ez azonban nem azt jelenti, hogy feltétlenül ágynak is estek miatta, a válaszadók 4 százalékát kezelték kórházban koronavírus-megbetegedés miatt. Jellemzően azokon a helyeken ismertek egymás közt olyanokat, akiknek pozitív lett a tesztjük, ahol kiemelt figyelmet fordítottak a tesztelésre. Ahol nem, ott erről sokkal kevésbé tudnak a környezetükben.
Győri Péter szerint rendkívül sajnálatos, hogy a Covid-19 járvány hatásairól semmilyen más, akárcsak hasonló adatfelvétel eredményei nem ismertek Magyarországon. A hatóságok ez idáig nem adtak ki hivatalos adatokat arról, hogy hány hajléktalan személy fertőződött meg és/vagy került kórházba koronavírussal a járvány során. Szél Bernadett képviselő közérdekű adatigényléssel annyit tudott kideríteni, hogy a szállókon lakó hajléktalanok közül 2021. március 5-ig 32 fő halt meg a covid miatt.
Ami az oltást illeti, február első hetében - tehát épp az adatfelvétellel egy időben - a szállókon az ott tartózkodó hajléktalanok jelentős része, mintegy kétharmada megkapta a koronavírus elleni vakcina első dózisát
a Semmelweis Egyetem önkénteseinek közreműködésével. A közterületen élőknek viszont addig csak a 13 százaléka kapta meg az oltás első adagját. Ennek egyrészt az az oka, hogy számukra ez egyáltalán nincs megszervezve - akit beoltottak, azt is valamilyen szervezet csempészte be az oltandók közé -, másrészt pedig közülük sokkal többen tartanak magától az oltástól is. Az ebből a felmérésből is világosan kiderült, hogy az életkor és az iskolai végzettség szintje szorosan összefügg az oltási hajlandósággal és a beoltottság mértékével.
Borús a jövőkép
Ha egészségügyi katasztrófa nem is következett be, egzisztenciális annál inkább, sokuknak került veszélybe a megélhetése. A munkaképes (legfeljebb 60 éves) hajléktalanok 42 százaléka számolt be arról, hogy csökkent a jövedelme:
a 29 évesnél fiatalabb korosztálynak 48 százaléka, a 30-39 év közöttieknek pedig 46 százaléka vesztette el valamilyen munkáját.
Az abszolút jövedelem nélkül élők száma 2021 januárjában másfél-kétszeresére volt a tavalyi mértnek, és közel harmadukat a 29 évesnél fiatalabbak tették ki. Ők minden pénz nélkül tengődtek, kizárólag mások segítették őket.
A megkérdezettek részletezték azt is, hogy milyen alapvető szükségleteiket nem tudják így megfelelően ellátni: a jövedelemkiesés 49 százalékukat az önálló lakás megfizetésében akadályozza, 29-29 százalékukat a megfelelő táplálkozás és ruházat beszerzésében, 20 százalékukat pedig a szükséges gyógyszerek kiváltásában is. Az egzisztenciális zuhanást viszont a hajléktalanellátás nem tudja kivédeni, ehhez a kormány intézkedéseire lenne szükség.
Ahogy a teljes lakosság körében, úgy a lakásban nem élők körében is érezhetően nőttek a félelmek, a szorongás, és romlott az emberi kapcsolatok minősége, illetve száma a járványhelyzet hatására.
A 70 évesnél idősebbek fele azt állította, hogy nincs olyan rokona vagy barátja, akire bajban számíthatna, a 60-69 év közöttieknek pedig a 48 százaléka, ami nagyon szomorú képet fest.
Ami a hajléktalanságban élők jövőképét és a járványhelyzet további alakulását illeti, megoszlottak a válaszok: 31 százalékuk szerint minden ugyanolyan lesz, mint eddig, 28 százalék szerint csak jobb lehet, míg 22 százalék volt azon a véleményen, hogy a járvány negatív hatásait sok időbe telik majd kiheverni.
Kérdésre Győri Péter elmondta, hogy az első hullámban megnőtt a nyomás a fizetős szállásokon, ugyanakkor ezzel ellentétes tendenciát is meg lehetett figyelni. Voltak, akik a szállókat ítélték fertőzés szempontjából kockázatosnak, és ezért nem mentek be az intézményekbe.
Szintén kérdésre válaszolva az alapítvány másik munkatársa, Szabó Andrea azt mondta, hogy egyelőre nincs ugrás az egy év alatt hajléktalanná vált emberek számában. De a 2008-as válság után is azt tapasztalták, hogy azok az emberek, akik azalatt kerültek létbizonytalanságba, nem rögtön jelentek meg a hajléktalanellátás látóterében, átlagosan 1-2 év telik el, mire az emberek minden segítséget kimerítenek, és nem marad más választásuk.