Ha elfogadják, Novák Katalin miniszterként gond nélkül felülírhatja majd gyámügyi szakemberek döntését arról, ki alkalmas rá, hogy házasságon kívül is örökbefogadhasson.
A nyugat-európai emberek legalábbis biztosan.
Jó részük nincs olyan szerencsés helyzetben, hogy hozzáférjen a távoktatás valamelyik formájához.
Folyton folyvást azzal kell szembesülniük, hogy a környezetük egy része tagadja a velük történt szörnyűségeket.
Az alapján, amit eddig tudunk a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, kicsi rá az esély. De mitől ilyen stabil ez a világ, amiben élünk, és miért nem dőlhetnek mégsem hátra a kormányban?
Néhány százezer forintos kamatmentes kölcsönt tudnak biztosítani azoknak, „akiktől most a bankok is elfordulnak”.
Már egy ideje foglalkoztatja, hogy hogyan hat a koronavírus és a gazdasági válság a társadalomra? Hogyan fogja kettéosztani a társadalmunkat a válsághelyzet, megváltozik-e a gondolkodásunk? Tóth István Györggyel, a TÁRKI vezérigazgatójával beszélgettünk a válaszokról.
A járvány globális közösségi kényszert hozott magával, és ennek hatásait vélhetően sokáig érezni fogjuk. Abban pedig, hogy egyikünk sem így tervezte ezt a tavaszt, benne rejlik a szolidaritás lehetősége is. Interjú Sik Domonkos szociológussal.
Biztosan belefutottatok már a következő helyzetbe: valaki nők elleni férfierőszakról beszél, mire jön egy felháborodott férfi, és azzal vág vissza, hogy „de nem minden férfi erőszakos”. Állítását azzal támasztja alá, hogy ő sem bántott soha egyetlen nőt sem... Kinek van igaza?
"A társadalom ellensége vagyok" - szerepel több táblán is, amiket az emberek maguk elé tartanak a rendőrség Twitter-oldalán megosztott képeken.
Egy biztonságpolitikai szakértő és egy ökológus segített egyet hátrébb lépni a koronavírus-járvány napi történéseitől a Rajk Szakkollégium száz százalékban érintkezésmentes beszélgetésén.
A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete felmérést készített, ami szerint a magyar szexmunkások közel fele dolgozott már erőszak vagy kényszerítés hatására. Az azonban az állam felelőssége is, hogy az áldozatok nem mernek a hatósághoz fordulni.
A mindig kíváló Julia Serano tűpontos és rendkívül korrekt, élvezetes cikke a politikai korrektségről a Medium.com-on. Lefordítottuk nektek, hogy legyen egy remek hétvégi olvasnivalótok. Ime:Tudom, miért vagy itt. Valami történt, ami miatt betelt a pohár. Tudod, a “politikai korrektség” miatt, vagy az “internetes felháborodás-gépezet” miatt, vagy bárhogy szeretnéd hívni.Sok kis dolog csöpögött ebbe a pohárba – tudod, a kommentek a közösségi médiában, a tüntetések, amikről hallottál, amik elítélnek bizonyos embereket állítólagos “rossz” dolgok miatt, amiket mondtak vagy tettek. De nemrég történt valami egy híres emberrel, valakivel, akit tisztelsz – a névtelenség kedvéért nevezzük csak őt Nevezetes Személynek. És tételezzük fel, hogy ezt a Nevezetes Személyt meghívták, hogy mondjon beszédet egy egyetemen, de aztán néhány diák elkezdett panaszkodni állítólagos “bigott” dolgok miatt, amiket ez a Nevezetes Személy mondott valami kisebbségi csoportról a múltban. Vagy a jelenben. És ezek a diákok elkezdtek tüntetni. Még petíciót is indítottak. Hogy merészelik?!
Egy ellenzéki politikust szexuális zaklatással vádolnak. A kormánymédia ritka lelkesen ítélkezik, az ellenzék bevédi és összezár. Na de ki itt az igazi áldozat? – Vélemény.Kevesebb mint két héttel az önkormányzati választások előtt szexuális zaklatással és nemi erőszak kísérletével vádolták meg László Imre ellenzéki politikust, aki jó eséllyel indul Újbuda polgármesteri címéért. A TV2 Tények műsorában robbant a bomba: "egy magánkórház orvos-igazgatójaként hónapokon keresztül zaklatta szexuálisan egyik orvostársát, melynek során hatalmával is fenyegette, (...) az eset után a magát áldozatnak valló nőnek kellett felmondania, míg a hatalmával visszaélő jelenlegi jelölt pozíciójában maradhatott."
Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének szakértője szerint 2051-re egész régiók halhatnak ki az országban.
Mindannyian kaptunk már hülye kérdést ismeretlenektől és ismerősöktől egyaránt. Amit már először hallva is #facepalm-mal reagáltunk, de azóta is rendszeresen megkapjuk. Most összegyűjtöttünk ezekből egy csokorra valót. Mit hagytunk le a listáról? Tőled mit kérdeznek az emberek folyton? Írd meg nekünk kommentben a Facebook-falunkon! És nőként hogy lehet érvényesülni a filmszakmában?Csinos vagy? (randioldalon)Te nagyon okos vagy ahhoz képest, hogy így nézel ki, ez hogy lehet?
Az Alapítvány a romaholokaszt-emlékmű megrongálása miatt emelt szót.
Visszatérő kérdéskezdés, ha a feminizmus témája felmerül. Számos változatát ismerem – talán túl jól. Lehetek-e feminista - kérdezik a nők -, ha:- ha sminkelek? ha szőrtelenítek? ha miniszoknyában járok? ha szeretem a tűsarkút? ha lakkozom a körmöm? ha festem a hajam? ha plasztikai műtétet végeztettem/akarok végeztetni magamon? ha hidzsábot hordok?- ha szeretek főzni? ha a hagyományos nemi szerepek szerint élek? ha háztartásbeli feleség, otthonmaradó családanya vagyok/akarok lenni?- ha – hogy utaljunk a nemrég megjelent könyvre – kedvenc színem a rózsaszín? ha szeretem a Disney-meséket? ha bulvárlapokat, vagy szerelmes ponyvákat olvasok? ha tetszik a Blurred Lines?- ha szeretek alul lenni? ha nézek pornót? ha szeretem a BDSM-et? ha a testemből élek/éltem?Mindjárt az elején szögezzük is le: lehetsz. Nem létezik ugyanis feminista szabályzat vagy feminista bíróság, amely a „feminista” feliratú jelvényeket osztogatja illetve visszavonja. Szóval akkor hurrá, minden belefér?Ne dőljünk hátra, nem ilyen egyszerű. Azt szokás ilyenkor mondani, hogy „mindenki feminista, akinek fontos a nemek társadalmi, gazdasági és politikai egyenlősége” – én szeretem a kulturális és a magánéleti egyenlőséget is hozzátenni a definícióhoz. Ezzel együtt is túlzott leegyszerűsítés. A feminizmus nem elméleti vélemény, hanem gyakorlati életforma és közösségi cselekvés.
Január 1. óta nem követem a magyar híreket, s csak rövid címsorokban, többnyire külföldi oldalakon találok utalásokat az országra, no és az ismerőseim megosztásaiból következtethetek dolgokra, annak ellenére, hogy az ismert magyar híroldalak mind le vannak tiltva a falamról. Akad bőven látnivaló, mert egy dolgot nehéz letiltani: a mémeket. Ezek a humorba csomagolt grafikus tartalmak dömpingszerűen jelennek meg, ha valami megrázó történik.A napokban úgy láttam, megint a nőkkel kapcsolatban történhetett valami Magyarországon. Nem kellett sokat gondolkodnom: pár görgetés az idővonalon és e sejtésemet egy másik mém már igazolta is. Valaki ismét a nők méhe fölé emelte a mancsát, hogy lecsapja a Baby-Turn-On gombot. Mire észbe kapok, egy újabb rajzból láttam, hogy ház, kocsi, tévé és még ki tudja mi jár a jól üzemelő méhért cserébe.Sokan mondják, hogy a nők a társadalom alapjai, különösen azon politikusok szavajárása ez, akik feltűnő kedveskedésükkel valószínűleg épp a lényeget próbálják eltakarni előlük. A valóság ugyanis az, hogy a nő nem alapja a társadalomnak, ellentétben a méhével, ami gazdasági attribútummal bír, s csak ennél fogva van társadalmi jelentősége is. Ez a nyers igazság különösen erős vonalakban rajzolódik ki, ha e mancsok gazdáinak gondolatmenetét tüzetesen végigkövetjük.
Az ilyen üzletek anyagi kockázatai jól ismertek. De mi a helyzet a társaságiakkal?Szerző: Laura Richards (szabadúszó bostoni újságíró)
A majomfiúk a vonatokat szeretik, a majomlányok pedig a lábasokat – akárcsak az embergyerekek, terjedt el a közelmúltban világszerte a hír. Ma reggel maga az index.hu írt erről egy nagy port kavaró cikket. De vajon igaz-e a hír? Vajon tényleg van tudományos alapja ennek a (gyanúsan szexistának tűnő) kijelentésnek? Cikkünkből kiderül.
„Vállán cipelte ki a barátnőjét egy győri diszkóból a féltékeny férfi” – írja a Kisalföld.hu, már a címben megadva az elkövetőmentegető alaphangot. Kész csoda, hogy az elterjedt szokással ellentétben ezúttal legalább nem a „szerelmes” jelzővel illették az agresszort – noha a kérdés, hogy miért szinte tabu használni az „erőszakos” és a „bántalmazó” kifejezéseket a partnerüket birtokolni akaró férfiakra, továbbra is nyitva marad. Ahogyan az is, hogy a biztonsági őrök vajon miért nézték (ezek szerint) tétlenül a jelenetet. Bántalmazás esetén miért az az automatikus reakció, hogy biztosan egy „balhés párt” látnak, akiktől jobb is, ha a szórakozóhely mielőbb megszabadul? A portál szerint a férfi otthon lökdöste és bezárta a nőt, aki az eset után másnap elköltözött. Azonban, ahogy ez lenni szokott, ezzel nem szabadult meg a jogosultságtudattól túltengő volt élettársától. Többször újra kibékültek. Erre az elemre kaptak rá a kommentelők, kórusban leostobázva a sértettet. Úgy tűnik, még mindig nem mondtuk el elégszer: egyrészt:partnerbántalmazás esetén a fő kérdés az, hogy az elkövető miért bántalmaz, miért tart megengedhetőnek ilyen viselkedést – és nem az, hogy a sértett (mintha mindig lenne választási lehetősége!) miért „hagyja”.
Európában, Latin-Amerikában és a világ más tájain is láthattunk több olyan tüntetést, amelyeket a „genderideológia” ellen szerveztek. Franciaországban, Kolumbiában, Costa Ricában, Brazíliában és másutt is múltak már választások azon, hogy az egyik vagy a másik jelölt hogyan viszonyult a nemi szerepekhez. Az Egyesült Államokban a katolikusok és az evangelikálok (nem összetévesztendők az evangélikusokkal – a ford.) is elleneztek egy sor olyan politikai állásfoglalást, amelyek így vagy úgy, de a „genderelmélethez” vagy a „genderideológiához” köthetőek: transzneműek jogai a hadseregben, abortuszhoz való jog, leszbikusok, melegek és transzneműek jogai, azonos neműek házassága, feminizmus és más, a nemek egyenlőségéért és a szexuális szabadságért küzdő mozgalmak.
Kováts Eszter "A kívánt gyermekek és a választás szabadsága" című írása nagyon sok fontos és jó gondolatot tartalmaz a demográfiai kérdésekkel kapcsolatban (bár, megjegyzem, eléggé belesimul a rendszerbe azáltal, hogy a gyerekszülést tényleg bátorítandó dolognak tekinti és nem kérdőjelezi meg azt a nacionalista diskurzust, amelyre a vonatkozó állami retorika alapul). Van viszont egy része, amely jogos felháborodást keltett queer és transz(-barát) körökben. Idézem egy kicsit hosszabban:„A transz- és a queerpolitika nem a szűken körbehatárolt nemi szerepek ellen küzd, ami nők és férfiak életére egyaránt korlátozó hatással van, hanem azt sugallja, hogy aki nem felel meg a társadalom által elvárt férfi- vagy nőképnek, az valójában nem is abba a nembe tartozik. Tehát nem a rendszer megváltoztatására törekszik, hanem a kategóriák közti ugrást és új kategóriák létrehozását javasolja.Miközben szenvedek ebben a testben a nememmel kapcsolatos sokféle elvárással szemben, de beláthatatlannak tűnik, hogy befolyást gyakoroljak arra, hogy a nemi szerepek és elvárások megváltozzanak, ebben a helyzetben könnyen lehet, hogy attól várom, hogy jobban vagy szabadabbnak érezzem magam, ha azt mondom: „ja, én akkor nem is vagyok nő” vagy „ilyen is vagyok, meg olyan is.” Nagyon szűk az elvárásrendszer azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell nőnek vagy férfinak lenni. És ha e sztereotip képnek valaki nem tud vagy nem akar megfelelni, akkor arra juthat, hogy ő nem is nő, hanem mondjuk férfi – vagy egyik se. Tehát e narratíva rendszerkonform keretet ad e kérdések kezelésére.”
A férfiakra kiszabott évezredes nemi sztereotípiákat nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni, de változtatni lehet rajtuk.Hagyományos nemi szerepek, erős férfi vs. gyenge nő, ki hordja a nadrágot otthon, a férfiak nem sírnak... stb. Gyakran találkozhatunk ezekkel az „aranyköpésekkel” a mindennapokban. Ki mondja ezeket a kifejezéseket és miért? Legfőképpen, hogyan hat ez a társadalom férfi rétegére? Buzdítja őket önmaguk felvállalására vagy egy megfelelési kényszert és nyomást helyez rájuk? Nem lenne helyesebb az első opcióra szavazni? Hogyan találunk kiutat a „mérgező” elvárások alól, melyeket a társadalom támaszt a férfiakkal szemben és nevel beléjük gyerekkoruk óta?A „légy erős, fiam” korszakot ideje lenne egy „beszélj hozzám, támogatni szeretnélek” korszakkal felváltani. Minden hús-vér ember átél nehéz időszakokat az életében. Sokan alkohol-, drog- és egyébb függőségekben találnak megoldást, ahelyett, hogy segítséget kérnének és nyíltan felvállalnák érzéseiket. Ez ellen tehetünk!
Az Európai Unió országain belül nem létezik egységes abortusztörvény. A legszigorúbb jogszabályok Írországban, Lengyelországban, Máltán és Észak-Írországban vannak/voltak érvényben. Az írországi teljes alkotmányos tilalmat tavaly május 25-én oldották fel – népszavazással. Hogyan érte el ezt a hatalmas változást az ír nép? Milyen volt ezt köztük megélni, és velük együtt reménykedni?