Csányi: A véleménye miatt senki nem kerülhet hátrányba

„Tudomásul kell venni, hogy minden közösségben, a munkahelyeken és a sportegyesületeknél is, világnézeti és értékrendbeli kérdésekben eltérő vélemények léteznek”, reagálta a Petry- és Gulácsi-ügyekre Csányi Sándor. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint

"ha ezek nem kirekesztők, rasszisták, akkor ezekkel együtt kell tudni élni, el kell fogadni, hogy az emberek különbözőképpen gondolkoznak. A véleménye miatt senki nem kerülhet hátrányba."

Nagyon reméli, hogy a jövőben a Gulácsi Pétert ért méltatlan támadások nem folytatódnak. Az mlsz.hu-n megjelent nyilatkozatot Csányi azzal zárja, hogy megkéri

"a szurkolókat, hogy ahogy eddig, ezután is egységesen álljanak a válogatott mögött. A játékosoktól pedig azt várom el, hogy a válogatott minél sikeresebb Európa-bajnoki szereplésére koncentráljanak."

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.