Májusra tervezi a teljes nyitást Ausztria

külföld
2021 április 16., 18:50

Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást, tehát egy időben nyitnak majd meg a hónapokkal ezelőtt bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is - jelentette be Sebastian Kurz kancellár péntek délután.

A döntés annak nyomán született, hogy egyfelől a járványügyi mutatók stabilizálódtak, másfelől a Biontech/Pfizer gyógyszergyártó a második negyedévre előrehozott európai uniós szállítmányából Ausztria plusz egymillió adag vakcinához jut.

A beérkező többlet-oltóanyaggal egyrészt hamarabb befejezhetik a 65 éven felüliek immunizálását, másrészt május közepéig teljes mértékben átolthatják a rendőröket és a pedagógusokat - hangsúlyozta a kancellár.

A kancellár elégedetten szólt az aktuális járványügyi helyzetről, és helyesnek ítélte a kormány korábbi döntését, miszerint az országos zárlat helyett regionális alapon, az új fertőzöttek számának függvényében és a kórházak intenzív osztályainak leterheltsége alapján határoztak erről egy-egy adott tartományban.

Kurz ugyan nem nevezte meg a nyitás pontos dátumát, de elmondta, hogy a maszkiviselés, a gyakori és széles körben végzett tesztelés, valamint a hamarosan életbe lépő „zöld útlevél” - melyet a beoltottak, a gyógyultak és a negatív koronavírus teszttel rendelkezők kaphatnak majd meg - jelentik a várva várt nyitás alapját.

Jövő hétre ígérte a teljes biztonsági terv ágazatokra és területekre lebontott kidolgozását, melynek célja, hogy az élet újraindulása a legnagyobb elővigyázatosság és körültekintés mellett történjen.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2416 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 589 299 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 2122, az intenzív kezelésre szorulók 558-an vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 30-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9843-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 550 470. (MTI)