„A jobb oldalon fölül szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még” - hallatszott bele a közmédia meccsközvetítésébe

április 20., kedd 19:00

A jelenlegi korlátozások miatt a meccseket zárt kapuk mögött kell megtartani, ehhez képest az OTP Bank Liga 30. fordulójában, a Zalaegerszeg és a Budafok keddi meccsén a háttérzaj már a járvány előtti időkre emlékeztetett. És ez valószínűleg nem csak hangeffekt lehetett, mert az M4 közvetítésében tisztán hallani, ahogy a mérkőzés 5. percében a vezérlőből valaki azt mondja:

A jobb oldalon fölül szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még, hogy ne büntessenek érte őket, kösz.

Az is sejthető, hogy ezt nem akarták nyilvánosan bejelenteni, mert pár másodperccel később ugyanez a hang már azt mondja: „Adásba? Bocsánat!” Közben pedig zengett a masszív ZALA-EGER-SZEG skandálás.

A csapatra hathatott a lelkesítés, hiszen a Zalaegerszeg hazai pályán 5-0-ra győzte le a kieső helyen álló Budafokot. (A hang az eredeti közvetítésben 19:07-nél szólal meg.)

A meccs után a ZTE ultrái közöltek egy képet arról, ahogy a játékosok odamentek hozzájuk a stadion sarkába, ami alapján kívülről szurkoltak: