A Zalaegerszeg amerikai kosarasa a múlt héten került összetűzésbe a szurkolókkal, őt aznap elbocsátották, de az ügynek még nem volt vége.
A csapat kikapott, Jericole Hellems nem viselte jól a szurkolók elégedetlenségét.
A dán kapusnak tűnt fel, hogy valami nem stimmel a kapuval.
Állítólag egy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal bíró tulajdonosi csoport áll az új ügyvezető mögött.
Akár ki is fizethették a rájuk eső kerozinpénzt, mert ugyan nem piaci alapon sikeresek, de mind milliárdos cégeket vezetnek, focicsapatuk van, vagy a miniszterelnök kedvenc lapját szerkesztik.
Luxushelikopterről luxusrepülőre szállva érkezett meg a müncheni hotelbe Mészáros Lőrinc. Ugyanott szállnak meg, ahol a Paris Saint-Germain csapata.
Van, ami szerencsére nem változik a magyar fociban.
A különbség így egy pontra csökkent. Az elsőség vasárnap délután a Hódmezővásárhely elleni rangadón dőlhet el.
Csak figyelmeztetés volt.
„Please contact Marika.”
"Ég veled Duce, sosem feledünk!" - búcsúztak a focistától a ZTE fanatikusai.
És többmillió forintos büntetést is kiszabott az MLSZ a zalaegerszegi botrány miatt.
Egy hónapig edzést sem tarthat, mert a pályán tiltakozott a szurkolók rasszista majomhuhogása miatt.
A labdarúgó szövetség szerint a rasszista incidens miatt a csapatát a pályáról lehívó holland edző még így is a legenyhébb büntetést kapta.
A Honvédot korábban már többször büntették szurkolói huhogása miatt, de legfeljebb kisebb pénzbüntetést kaptak és pár szektor nem nyithatott ki egy-egy meccsen. A rasszizmus ellen fellépő holland edzőt viszont villámgyorsan eltiltották egy hónapra.