Japánban felfutóban van a negyedik hullám, mi lesz így az olimpiával?

„A mosolyotokból fog létrejönni az Olimpia”

- mondta Hashimoto Seiko japán olimpiai miniszter egy zoomos eligazításon az idei tokiói olimpia önkénteseinek. Ezeknek az önkénteseknek egyébként végig maszk fogja takarni a mosolyát, más viszont nem nagyon fogja védeni őket a koronavírus ellen. Beoltva nem lesznek a játékokig, tömegközlekedéssel fognak mászkálni a lakhelyük és a versenyhelyszínek között, a rendezőktől pedig kettő maszkot és egy kézfertőtlenítőt kapnak.

Három hónap múlva kezdődik a világverseny, és bár külföldi nézők biztosan nem mehetnek, és lehet hogy a helyiek sem, így is több mint 11 ezer versenyző és több tízezer önkéntes utazik majd a japán fővárosba. Az ország viszont épp a koronavírus negyedik hullámának felfutásával néz szembe, Tokiót kilenc másik régióval együtt a közelmúltban vonták szigorú korlátozások alá. A szervezők elkötelezettek, hogy megtartsák a játékokat, de sem a japán társadalom, sem a járványügyi szakemberek nem ennyire optimisták.

Seiko Hashimoto.Fotó: YUKI IWAMURA/AFP

Múlt csütörtökön Toshihiro Nikai, Japán kormányzó Liberális Demokrata Pártjának főtitkára elszólta magát, és egy tévéinterjúban azt mondta, benne van a pakliban, hogy a járvány miatt az utolsó pillanatban le kell mondani az idei olimpiát. Bár a kormány és a szervezők is bizonygatják, hogy nincsen ok az aggodalomra, és elkötelezettek a játékok megtartása iránt, Nikai nyilatkozatából érezhető az a bizonytalanság, amire lehet is oka Japánnak.

A fertőzöttek száma nő, hosszú idő után múlt szerdán és csütörtökön is 4000 fölött volt az új fertőzöttek száma országosan, Tokióban pedig február óta először emelkedett újra 700 fölé a napi fertőzések száma. A fővárosban ráadásul az új fertőzések 48 százalékáért a könnyebben terjedő brit mutáns felelős, és egyre több a fiatal beteg.

Az oltási program pedig nem áll jól. Bár Yoshihide Suge miniszterelnök azt ígéri, hogy 100 millió adag vakcinájuk lesz június végére, a 126 milliós országban eddig csak 2 millió adag oltást adtak be, teljes körű beoltottsággal 773 ezer ember rendelkezik. Sem a sportolók, sem az önkéntesek nincsenek köztük, jelenleg az idősek beoltásánál tartanak.

Fotó: CHARLY TRIBALLEAU/AFP

A CNN cikkében olimpiai önkéntesek nyilatkoztak arról, hogy milyen aggodalmaik vannak a rendezvénnyel kapcsolatban. Sokan attól félnek, hogy a sok beoltatlan önkéntes és sportoló miatt szuperfertőző esemény lesz az idei olimpiából.

„Nincs szó vakcinákról, még arról sincs szó, hogy letesztelnének minket”

- mondta Barbara Holtus, az egyik német önkéntes.

A tokiói olimpia szervezői a CNN-nek azt nyilatkozták, úgy készülnek, hogy biztonságossá tegyék a játékokat, akár a vakcina nélkül is.

Az önkénteseknek viszont fenntartásaik vannak. Holthus eddig egy egyedülálló lehetőségnek érezte, hogy dolgozhat az olimpián,

„most viszont csak egy nagyon veszélyes élmény lesz”.

Bár Japánnak lett volna a legtöbb oka arra, hogy pörgesse az oltási programot, a hatóságok nagyon lassan engedélyezték a vakcinákat. A Pfizer-Biontech vakcina jelenleg az egyetlen, aminek már van engedélye, ennek az elfogadásához több mint két hónap kellett. Csak februárban kezdtek oltani vele, az idősek oltásáig pedig csak április 12-én jutottak el. Drasztikusan el is maradtak a többi ázsiai országtól: Kína már 171 millió vakcinát adott be, India pedig 108 milliót.

„Azt mondják, hogy az időseket be tudják oltani júniusra, de valójában a covidosokat kezelő egészségügyi dolgozókat sem oltották még be”

- mondta a CNN-nek Hideaki Oka, a Saitama Egyetem professzora. Szerinte a kormánynak arra kéne koncentrálnia, hogy beoltsa az országba érkező sportolókat, de a döntéshozók visszatáncoltak az ötlettől, miután a közösségi médiában negatív visszhangot kaptak az erről szóló cikkek.

Kína korábban már felajánlotta, hogy biztosít oltást minden sportolónak az olimpiára, de Japán visszautasította az ajánlatot, mert a kínai vakcinákat még nem engedélyezték az országban.

A több tízezer önkéntesnek pedig egyenesen meg is mondták, hogy nem fogják beoltani őket. Egy névtelenül nyilatkozó önkéntes azt mondta a CNN-nek, hogy egy fertőző betegségekkel foglalkozó szakértő egy online előadáson közölte velük, hogy felejtsék el a vakcinát.

„Azt mondta, hogy hacsak nem vagyunk idősek, nem lesz elég idő arra, hogy az átlagos embereket beoltsák.”

A nyilatkozó önkéntes azon gondolkozik, hogy visszalép a feladataitól, ha nem oltják be.

Fotó: MAKOTO KONDO/The Yomiuri Shimbun via AFP

Az egészségügyi szakemberek sem bizakodnak. Egy 1000 fős kutatás során a japán orvosok 75 százaléka mondta azt, hogy jobb lenne elhalasztani az olimpiát. Hiroshi Nishiura, a Kiotói Egyetem professzora és a kormány járványügyi tanácsadója véleménycikkben sürgette a hatóságokat, hogy halasszák el egy újabb évvel az eseményt, hogy legyen elég idő a társadalom beoltására.

A Kyodo japán hírügynökség felmérése szerint az ország lakosságának alig negyede támogatja, hogy megtartsák idén a világversenyt. 39.2 százalék teljesen eltörölné az eseményt, 32.8 százalék pedig a halasztás mellett döntene.

Yoko Tsukamoto, a Hokkaido Tudományegyetem fertőzések megfékezésével foglalkozó professzora a Deutsche Wellének azt mondta, hogy szerinte Toshihiro Nikai nyilatkozata az olimpia esetleges elhalasztásáról elhamarkodott volt, de a kormánynak jobban kell kommunikálnia a társadalom felé, ha támogatást szeretnének.

A szervezők például a közelmúltban adtak ki egy közleményt arról, hogy az összes sportolót napi PCR-tesztekkel fogják szűrni, de semmilyen részletet nem közöltek magán az ígéreten kívül, ami Tsukamoto szerint probléma.

„A kormánynak teljesen világosan kell kommunikálnia, hogy mit tesz azért, hogy biztonságban legyünk, mert így tudják megszerezni a társadalom támogatását. Egészségügyi szakemberként azt gondolom, birtokában kell lennünk a megfelelő tudásnak és képességeknek ahhoz, hogy a járvány ellenére sikeresen levezényeljük a játékokat, de jelenleg nem ezt az üzenetet kommunikáljuk.”

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.