Koronavírus-számok Magyarországon 05.12.
Elhunytak + 96 Σ 28 888
Kórházban - 308 Σ 2 974
Fertőzöttek + 905 Σ 793 784
Tesztek + 15 312 Σ 5 560 617
Egyszer oltottak + 45 705 Σ 4 391 794

Csalást gyanít a tavalyi lélegeztetőgépbeszerzés egyik nagy nyertesének könyvvizsgálója

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben felfüggesztette egy, a tavalyi gigantikus lélegeztetőgép-bizniszben erősen érintett cég, az OTT-One Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését, írja a 24. Ennek elég különös oka volt: a cég könyvvizsgálója felmondott, ezzel az MNB szerint veszélybe került az, hogy a cégnek az április 30-i határidőre elfogadott mérlege legyen. A 24 értesülései szerint a helyzet még ennél is izgalmasabb: a lap úgy tudja, hogy a cég könyvvizsgálója, Gyapjas István azért mondott fel, mert súlyos szabálytalanságokat talált.

Orbán Viktor és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Suparna Airlines Kínából érkezett repülõgépének fedélzetén a Liszt Ferenc-repülõtéren 2020. március 24-én. A gép több mint 3 millió maszkot, 100 ezer koronavírus-tesztet és 86 lélegeztetõgépet hozott.Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A lap kereste Gyapjast, aki a titoktartási nyilatkozatára hivatkozva megtagadta a válaszadást. A 24 szerint az is különös, hogy* a cég tőzsdei kereskedését felfüggesztő határozatában at MNB arra hivatkozott, hogy a cég nem közölte azt a lényeges információt, hogy pontosan miért lépett vissza a könyvvizsgálója. A 24 szerint ez azért furcsa, mert* az MNB-nek pontosan tudnia kell az eset hátterét, mert a szabálytalanságok észlelésekor a könyvvizsgálónak tájékoztatnia kellett a felügyelő szervezetet.

Azt, hogy Gyapjas szabálytalanságokat észlelt, maga az OTT-One tette közzé. Tájékoztatásuk szerint könyvvizsgálójuk csalás gyanúját észlelte, ellentmondó bizonylatokra bukkant, ezért nem vállalta a felelősséget a mérleg hitelességéért. A közleményben idézik a könyvvizsgálót is, aki szerint "valószínűsíthető, hogy a csalás esete nem elszigetelt jelenség". Jelezték, hogy a cég amúgy nem ért egyet a könyvvizsgálóval, és szerintük Gyapjas jogellenesen lépett vissza.

Az OTT-One Nyrt. a tavalyi nagy védőeszköz-beszerzés egyik nyertese volt, a Külügyminisztériummal 4,7, az Állami Egészségügyi Ellátóközponttal 7,7 milliárd forint értékben szerződött összesen nyolcszáz lélegeztetőgép és hárommillió védőmaszk beszerzésére. Ez jelentős forgalomnövekedés a cégnek, amelynek 2019-ben összesen volt 2,8 milliárd forint árbevétele.

*PONTOSÍTÁS: Cikkünk megjelenése után az MNB arról tájékoztatott, hogy eljárásukban semmi furcsa vagy különös nincs, mivel a könyvvizsgáló visszalépésének okát nem nekik, hanem a tőzsdei kibocsátónak, jelen esetben az OTT-One Nyrt.-nek kell nyilvánosságra hoznia. Erre az MNB kötelezte is a kibocsátót, amely ezt meg is tette. A hibáért minden érintettől és olvasóinktól is elnézést kérek.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.