Két nő bántalmazása miatt vádat emeltek Ryan Giggs ellen

wales
2021 április 23., 21:18

Nem ülhet le a walesi válogatott kispadjára a nyári Európa-bajnokságon Ryan Giggs. A szövetségi kapitány ellen most zárult le a nyomozás, ami egy tavaly novemberi ügy miatt indult el. A rendőrök ősszel családon belüli erőszak miatt állították elő otthonából az egykori focistát. Óvadék ellenében azóta szabadlábon védekezik.

A most elkészült vádirat szerint Giggs két nőt is bántalmazott. Az egyik feltételezhetően a 39 éves barátnője, a másik egy 20-as éveiben járó nő, akit rendszeresen bántalmazott.

A vádemelés hírére a walesi labdarúgó szövetség bejelentette, hogy Giggs helyett Robert Page irányítja majd a csapatot az Eb-n. Ő helyettesítette eddig is a Giggst, aki a tavalyi előállítása óta nem ült le a válogatott kispadjára.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.