Napokkal a terasznyitás előtt ittak meg egy sört a balotaszállási kocsmában, amit emiatt egy évre bezárnak

emberi történetek
2021 április 23., 08:44

„Lakk Balázs épp sörözgetett, amikor beléptek a rendőrök. Ettől úgy meglepődött, hogy az utolsó kortyot elfelejtette meginni” – olvasható a Blikk cikkében, ami szerint a balotaszállási kocsmát emiatt az egy sör miatt egy évre bezárják. A kocsmában épp a szombati terasznyitásra készültek, a személyzet takarított, amikor a már említett Lakk Balázs, aki nem a kocsmában dolgozik, elmondása szerint meghívta a két pultost – akiket a cikk Marika és Erzsike néni néven említ – kávéra, ők meg visszahívták őt egy sörre.

A lap szerint az egymillió forintos bírságot a kocsma alkalmazottainak kell megfizetnie. Hozzátették, hogy „ősszel is Erzsike néni szolgálta ki azt a vendéget, aki azonnal kinyitotta a sörösdobozt, majd pont belesétált az ajtón belépő körzeti megbízott karjaiba”. Balotaszállás egyetlen kocsmáját, ahol gázpalackot is lehet kapni, akkor csak három napra kellett bezárni.