TASZ: Diszkriminatív és alaptörvény-ellenes, ha a kormány a vakcinaigazolvány alapján szelektál az állampolgárok közt

járvány
2021 április 23., 17:45

Diszkriminatív és így alaptörvény-ellenes szabályok bevezetésére készül a kormány a TASZ szerint.

A civil szervezet Facebook-oldalán azt írja, hogy hiába sürgették már március legelején, hogy a kormány találja ki, milyen szabályokkal tesz különbséget a vírus ellen már védett és még nem védett állampolgárok közt, a most felvázolt megoldással „a legrosszabb fogatókönyv valósul meg”.

A TASZ szerint a védettségi igazolvány – amihez a kormány különböző közösségi terek látogatását kötné a következő nyitási ütemben – valójában egyáltalán nem a védettséget igazolja.

„A kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az első oltása után is, de ekkor még nem alakult ki a védettsége. Az igazolvány és a kormány kommunikációja hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket. Pedig a védettség csak a második oltás után alakul ki, ezért a kártyát is csak ez után lehetne kiadni.”

A szervezet azt írja, hogy a túl korán kiadott igazolványok miatt nem áll meg az a jogi érvelés, ami a kártya birtokában engedi meg bizonyos közösségi terek látogatását. „Ha a kártyával rendelkezők is fertőzőképesek, akkor a különségtétel alapja csak az lesz, hogy kinek van kártyája és kinek nincs. Ez a fajta megkülönböztetés azonban már nem fogadható el, diszkriminatív és így alaptörvény-ellenes.”