Boris Johnson tagadja, hogy azt mondta, inkább „álljanak hegyekben a holttestek”, mint hogy újabb lezárást rendeljen el

külföld
2021 április 27., 05:18

Inkább „álljanak hegyekben a holttestek”, mint hogy elrendeljenek az országban egy harmadik zárlatot is

– a BBC több forrása állítja, hogy ezt mondta Boris Johnson brit miniszterelnök még 2020 őszén, amikor másodszorra is lezárták az országot a járvány miatt. A miniszterelnök és több kabinetminiszter is határozottan tagadta, hogy Johnson ilyet mondott volna. A Munkáspárti politikus, Rachel Reeves viszont bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt, és „gyomorforgatónak” nevezte az idézett mondatot.

Boris Johnson brit miniszterelnök
photo_camera Boris Johnson Fotó: PHIL NOBLE/AFP

Mindeközben egy másik botránnyal is szembe kell néznie a brit miniszterelnöknek, aki tavaly menyasszonyával, Carrie Symondsszal együtt újíttatta fel hivatali lakásukat a Downing Streeten. A BBC azt írja, találgatások szerint a felújítás akár 200 ezer fontba, vagyis több mint 83 millió forintba is kerülhetett, miközben a miniszterelnök csak évi 30 ezer fontot költhet a lakásra.

Dominic Cummings, Johnson egykori főtanácsadója, aki 2020 végén távozott tisztségéből, ezen a hétvégén azt állította, Johnson korábban azt tervezte, hogy titkos adományokból finanszírozza majd a lakásfelújítást. Ha ez így történt, az a brit kormányzati protokoll szerint szabálysértésnek számítana.

A Munkáspárt felszólította Johnsont, hogy hozza nyilvánosságra, ki és mennyit fizetett a felújításért, illetve arra kérték a brit választási bizottságot, hogy vizsgálják ki az ügyet.

Boris Johnson hétfőn cáfolta volt tanácsadója állítását, és azt mondta, a felújításhoz még az állami juttatást sem vette igénybe, az egészet saját zsebből fizette.