Zivatarveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az egész országra

időjárás
2021 április 30., 18:11

Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki május elsejére, szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Péntek estétől, késő estétől délnyugat felől zivataros hullám érkezik, amely fokozatosan északkelet felé helyeződik át. Ennek hatására kezdetben a Dunántúl déli részén, majd ezt követően az ország keleti felében lehet zivatarokra számítani. Emellett az északnyugati határvidéken is előfordulhat zivatar.

Szombat délelőtt ez a zivataros hullám északkeletre távozik. Ezt követően az Északi-középhegység tágabb térségében pattanhatnak ki újra zivatarok, melyekhez intenzív csapadékhullás, viharos szél és jégeső társulhat, általában 2 centiméter alatti, de egy-egy helyen nagyobb jégdarabok is hullhatnak. Késő estétől egy újabb zivataros hullám érkezik, amely a vasárnapra virradó éjszaka vonul át az országon. A zivatarrendszerhez kapcsolódóan nagy területen fordulhatnak elő viharos széllökések, illetve lokálisan jelentős csapadék is hullhat - írták.

Az előrejelzés szerint szombaton a minimumhőmérséklet 7-14, a maximumhőmérséklet 22-27 Celsius-fok között valószínű. (MTI)