Dobrev szerint összeomlott az államigazgatás

POLITIKA
2021 május 03., 18:17

Hosszas gondolkodás után végül főleg a járványkezelés miatt döntött úgy, hogy elindul az ellenzéki előválasztáson, mondta Dobrev Klára, a DK jelöltje az ATV-ben.

Szerinte az elmúlt években látszott, hogy az állam nagyon rossz teljesítményt nyújt, akár az oktatásban, az egészségügyben, a környezetvédelemben vagy a műemlékvédelemben. Az elmúlt egy év viszont „totális összeomlást hozott”, és 2022 után úgy kell újjáépíteni az államot, hogy az állampolgárokat szolgálja.

Dobrev szerint újjá kell építeni a bizalmat is, a kormány ugyanis nem bízik például az orvosokban, de még a saját szavazóiban sem: „Nem volt egy kérdés, amit érdemben megbeszéltünk volna” az utóbbi hónapokban orvosokkal, ápolókkal, pedagógusokkal, mondta.

photo_camera Dobrev Klára 2019-ben Fotó: botost/444.hu

Szóba került a közműminimumról szóló ígérete is. Eszerint akik nagyon kevés energiát fogyasztanak, ingyen kapnák a vizet, a gázt és a villanyt. Akik ennél többet, de még mindig elég keveset fogyasztanak, keveset fizetnének, és azok fizetnének sokat, akik a legtöbbet fogyasztják.

Szerinte ez nem populizmus, egyszerűen muszáj olyan energiapolitikát folytatni, ami takarékoskodásra ösztönöz. Azt mondta, a 21. századi európai embernek már nemcsak a szabadsághoz, a biztonsághoz, vagy ahhoz van van joga, hogy meg tudja venni az ennivalót, hanem a méltósághoz is. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy fel tudja fűteni a lakást, legyen villany, sőt internet is.