Szerbiában 25 eurót kap, aki beoltatja magát

járvány
2021 május 05., 10:37

Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.

photo_camera Fotó: ANDREJ ISAKOVIC/AFP

Vucic hangsúlyozta: nem hoznak diszkriminatív intézkedéseket azokkal szemben, akik nem akarják beoltatni magukat, de szeretnék megjutalmazni azokat az állampolgárokat, akik felelősségteljesen viselkednek.

Hozzátette: a nyugdíjasoknak kifizetett 30 euró (10 ezer forint) értékű támogatáson felül így minden 16 év feletti állampolgár, aki már beoltatta magát vagy május végéig felveszi valamelyik védőoltást (beleértve a nyugdíjasokat), 25 euró értékű jutalomban részesül.

Az államfő reményének adott hangot, hogy május végéig hárommillió ember megkaphatja a védőoltás mindkét dózisát az országban. Mindazonáltal jelezte: akik nem oltatják be magukat, és megfertőződnek, nem kaphatnak fizetett betegszabadságot.

A közel hétmillió lakosú Szerbiában eddig 3 millió 620 ezer embert oltottak be. Két és fél millióan kapták meg az első dózist, közülük 1 570 000-en már a másodikat is. (MTI)