Öt hónapon át keresték az eltűnt nőt, kiderült, hogy vidáman él egy sátorban, és mohán meg forrásvízen húzta ki a telet a hegyekben

május 6., csütörtök 9:51

Utah államban tényleg komolyan veszik az eltűnt emberek utáni kutatást. Sztorink hőse, egy 47 éves helyi nő üres autóját még tavaly novemberben, jó öt hónappal ezelőtt találták meg egy erdei táborozóhely közelében, a Sziklás-hegységben. Komoly kutatás indult meg utána földön és levegőben, ami még most, május elején is aktívan tartott. Annyira, hogy a hétvégén éppen drónnal próbálták megtalálni, de az lezuhant.

A pilóta és a seriff egyik embere a repülő szerkezet keresésére indult egy sziklákkal és táborhelyekkel szegélyezett kanyonban, de drón helyett egy sátorra bukkantak.

Amiből az eltűnt nő mászott ki. Lefogyva, legyengülve, de épségben.

A megtalálóinak azt mondta, hogy füvön és mohán él, inni pedig a közeli patakból szokott.

Hónapok óta ezen a diétán élhetett, hiszen az üres autóját november 25-én találták meg, és csak annyi felszerelése volt, amennyit a hátán magával tudott vinni. Az is kiderült, hogy a nő saját elhatározásából tűnt el az erdőben, és mint a róla nyilatkozó seriff is kiemelte, nem sértett meg semmilyen szabályt vagy törvényt. Azt azonban nem árulta el eddig, hogy miért választotta a hónapokon át tartó mohadiétát a téli hegyekben. Ahol idén télen az utóbbi évek legcudarabb időjárása tombolt.

(NBC News)