A világ gazdasága akkor szívja meg a legjobban, ha semmit nem teszünk a klímaváltozással szemben

május 7., péntek 3:57

Az éghajlatváltozásról már minden politikai és gazdasági vezető tud, mégis az elmúlt évtizedekben sokkal kevesebb lépést tettek az elkerüléséért, mint tehettek volna. Mindezt arra az elgondolásra alapozva tették, vagy hát nem tették, hogy a klímavédelmi intézkedések rövid és hosszabb távon is ártanának a gazdaságnak. Viszont a gazdasági teljesítmény és az éghajlatváltozás kapcsolata ennél sokkal összetettebb, így a klímavédelem és a növekedés fenntartása közötti trade-offról is máshogy kellene gondolkodnunk, mint általában tesszük. A világ egyik legnagyobb viszontbiztosító, vagyis biztosítókat biztosító cége, a Swiss Re például nemrég előállt egy tanulmánnyal, amely szerint

akkor megy össze leginkább a világgazdaság, ha nem csinálunk semmit, és szabadjára engedjük a globális felmelegedést. A tanulmány szerint nincs olyan forgatókönyv, ami szerint az éghajlatváltozás hatásai és az alkalmazkodáshoz szükséges gazdasági és technológiai változások miatt nem lesz kisebb a torta, a kérdés csak az, hogy mennyivel lesz kisebb. És még mindig akkor marad a legnagyobb, ha a világ kormányai és vállalatai mindent megtesznek, hogy elérjék a Párizsi klímaegyezményben lefektetett célokat, vagyis hogy az ipari forradalom előtti szinthez képest 1,5 celsius fok alatt tartsák a globális felmelegedést.

A semmittevésnek nagyobb ára van

A Swiss Re Institute április végén megjelent, egyszerűen csak The economics of climate change, vagyis a klímaváltozás közgazdaságtana című tanulmánya arra tesz kísérletet, hogy kiszámolja, mennyivel csökkenne a GDP egyes országokban, térségekben és globálisan, ha sikerül elérni a párizsi kibocsátáscsökkentési célokat, és mennyivel akkor, ha nem, vagyis ha 2 foknál jobban fölmelegszik a Földön az átlaghőmérséklet. A számításokhoz azt vették alapul, hogy az éghajlatváltozás milyen természeti változásokkal jár majd együtt - az olyan lassabb folyamatoktól, mint a tengerszint emelkedése, az olyan gyorsabb, kiszámíthatatlanabb tényezőkig, mint az extrém viharok gyakoribb kialakulása -, és hogy az egyes országok mennyire lennének képesek alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, ezzel minimalizálva a gazdasági károkat. A tanulmány talán legfontosabb állítása az, hogy

2 fok feletti felmelegedésnél a világgazdaság kibocsátása 11-14 százalékkal, vagyis akár 23 ezer milliárd dollárral csökkenne. Míg ha ezt sikerül 1,5 körülire szorítani, akkor csak nagyjából 4 százalékkal. Vagyis nem az a kérdés, hogy lesz-e gazdasági ára a klímaváltozásnak, hanem az, hogy mekkora. A legnagyobb árat akkor kellene fizetni, ha teljesen hagyjuk elszaladni a klímaváltozást, mondjuk ha a következő években még jobban felpörögne a fosszilis üzemanyagok égetése. Ha több mint 3 fokkal nőne a század közepére a globális hőmérséklet, akkor a világ GDP-je akár 18 százalékkal is zsugorodhat. Ez azonban egy nagyon extrém szcenárió, a jelenlegi kibocsátási szintek mellett inkább 2-2,6 fokos emelkedésre lehet számítani.

Fotó: Christopher Furlong

Jelen állás szerint még elég messze vagyunk attól, hogy ennél nagyobb kibocsátáscsökkentést érjen el a világ. Már több ország, köztük az EU tagállamai és legutóbb az Egyesült Államok is bejelentette, hogy 2050-re karbonsemlegessé akar válni, vagyis úgy próbálja majd átalakítani a gazdaságát, hogy az ne bocsásson már ki üvegházhatást okozó gázokat, legalábbis annál többet ne, amennyit a természet el tud nyelni. Egy évtizeddel később, 2060-ra Kína is klímasemlegességet ígér. Viszont még ezekkel az ígéretekkel együtt is viszonylag messze van a világ attól, hogy a század közepére, vagyis akkorra, amikorra sok ország karbonsemlegességet ígér, sikerüljön elérni, hogy csak 1,5 fokkal növekedjen a hőmérséklet. Pedig, ahogy a Swiss Re kiszámolta, gazdaságilag már középtávon is eléggé megérné.

Nyertesek nincsenek, de van, aki sokkal többet veszít

A tanulmány szerzői régiókra és országokra lebontva is adtak becsléseket arról, hogy mekkora gazdasági károkat okozna a jelenleg legvalószínűbb felmelegedés, és mivel járna egy “pozitív” alternatív helyzet. Abban pedig elég nagy eltéréseket találtak, hogy melyik országra, melyik térségre hogyan hatnának a folyamatok. Pontosabban, hogy mennyire rosszul.

A GDP százalékos visszaesése a Swiss Re klímamodelljei szerint. Forrás: Swiss Re Institute

A klímaváltozás legnagyobb gazdasági vesztese minden forgatókönyv szerint Ázsia, Afrikai és a Közel-Kelet, valamint Dél-Amerika. Ázsia gazdasági kibocsátását a jelenleg legvalószínűbb szcenárió szerint 15-20 százalékkal veti majd vissza a 2-2,6 fokos felmelegedés, a Közel-Kelet és Afrika esetében ez 14-21 százalék, Dél-Amerika esetében pedig 10-13 százalék. A legjobb esetben, vagyis ha sikerülne elérni a párizsi célokat, akkor Ázsia 5,5, Afrika és a Közel-Kelet 4,7, Dél-Amerika pedig 4,1 százalékot vesztene a GDP-jéből.

A legkevésbé a történeti szempontból a klímaváltozáshoz leginkább hozzájáruló fejlett nyugati térségeket érinti majd a klímaválság, Észak-Amerika és Európa GDP-je a most legvalószínűbb helyzet szerint 7 és 8 százalék között, a legjobb esetben 3,1 és 2,8 százalékkal esne vissza. Az OECD országok együttesen 7,6-8,1 százalékot veszítenének a bruttó össztermékükből, ez viszont 3,1 százalékra csökkenne, ha sikerülne 1,5 fok alatt tartani a klímaváltozást.

A magyar GDP a Swiss Re becslése szerint az évszázad közepére több mint 8 százalékkal eshet vissza, ha minden a mostani mederben haladhat tovább, és nagyjából 3 százalékkal akkor, ha sikerült elérni a klímacélokat. A leggazdagabb nyugati országok közül az Egyesült Államok és Nagy-Britannia GDP-je úgy 6 százalékkal, az eurózóna országainak gazdasága pedig 8 százalékkal esne vissza, az észak-európai országoknak viszont ennél jóval kisebb, 1-4 százalékos visszaesést kellene elszenvedniük. Kína ennél jobban megszenvedné a dolgot, a világ második legnagyobb gazdaságában a 21. Század közepére 15-18 százalékkal zsugorodna a GDP. Más ázsiai országokban viszont ennél is drámaibb lenne a visszaesés. Malajzia, Thaiföld és a Fülöp-Szigetek 2048-ra a GDP-je 33-36 százalékát, Indonézia pedig a 44 százalékát vesztené el, ahogy az egyre szárazabb időjárás miatt az összeomlás szélére kerülne a mezőgazdaság.

Az éghajlatváltozás gazdasági hatásai Dél-Kelet Ázsiában lennének a legsúlyosabbak, különösen Indonéziában, ahol ez a kisfiú tüntetett 2019-ben. Fotó: ADITYA IRAWAN/NurPhoto via AFP

Alapvetően az látszik a modellekben, hogy minél fejlettebb és gazdagabb egy ország, annál kevésbé lesz radikális a gazdasági visszaesés. Ez részben földrajzi szerencse, mert például Nyugat- és Észak-Európa egyes országaiban kisebb veszélyt jelent mondjuk az emelkedő tengerszint vagy az időjárás változása. Ennél viszont talán fontosabb, hogy ezeknek az országoknak az “adaptív kapacitásai” jobbak, vagyis könnyebben tudják kezelni, tompítani a gazdasági hatásokat. Viszont minél szegényebb és fejletlenebb gazdasági értelemben egy ország, annál kevésbé vannak ilyen kapacitásai.

Persze az, hogy mondjuk Finnországot alig érintené közvetlenül gazdasági értelemben a súlyos éghajlatváltozás, még nem jelenti azt, hogy nem szenvedné meg a nyugat ennek az összeomlásnak a hatásait. A szegényebb országok gazdasági válságai a globális értékláncok összeomlásához, óriási bevándorlási hullámhoz és hasonlókhoz vezethetnek. Ráadásul eddig csak arról beszéltünk, hogy a Swiss Re modelljei szerint mi történne 2050-ig.

A globális gazdaság viszont 2050-ben kezdene csak igazán befékezni.A klímaváltozás által generált természeti folyamatok könnyen pozitív visszacsatolási láncokat generálhatnak, vagyis egyre gyorsítják a felmelegedést. Mindezek miatt a tanulmány egyik legfontosabb megállapítása szerint az nem opció, hogy nem teszünk többet és gyorsabban a klímaváltozás lassításáért, annál pedig, amire eddig az országok és cégek elkötelezték magukat, sokkal többre van szükség.

A védekezésnek is van ára

Persze nem szabad elfelejteni, hogy a párizsi célok elérésének is komoly ára van, ez olyan változásokat igényel, amelyeket egyes gazdasági szektorok jobban megszenvednek majd. A klímaváltozás jelentette kockázatok mellett a Swiss Re az “átmeneti kockázatokat” is modellezte, vagyis hogy melyik országok és melyik iparágak szívják vagy szívnák meg leginkább a fentiek miatt elengedhetetlen, de mindenesetre nagyon erősen ajánlott átmenetet egy alacsony szén-dioxid-kibocsátású működésre.

A tanulmányban egész pontosan azt számolták ki, hogy milyen hatása lenne, ha világszerte bevezetnének egy tonnánként száz dolláros szén-dioxid-adót. A klímaváltozással foglalkozó közgazdászok már több mint egy évtizede hajtogatják, hogy a kibocsátás csökkentésének az lenne az egyik legjobb módja, ha beáraznánk a szennyezést, vagyis bevezetnénk valamiféle karbonadót. Ez volt az éghajlatváltozás gazdasági hatásait vizsgáló egyik első komolyabb munka, a Stern-jelentés legfontosabb alapvetése is, és a téma azóta is napirenden van. Több országban Hollandiától Kanada egyes tartományain át Chiléig be is vezettek valamiféle kibocsátás-adót, az Európai Unióban és más térségekben pedig kibocsátási kvótakereskedelmi rendszert vezettek be.

Mindennek ellenére az Nemzetközi Valutaalap vezetője, Kristalina Georgieva szerint globális szinten átlag 2, azaz kettő dollárt kell fizetni egy tonna kibocsátott szén-dioxidért. Georgieva szerint viszont ennél sokkal többet, tonnánként legalább 75 dollárt kellene fizetni a kibocsátóknak, és arra tett javaslatot, hogy a G20 országok 2030-ig vezessenek be egy ekkora minimális karbonárazási rendszert. Ez persze még nem lenne globális, és valamivel alacsonyabb is lenne, mint a 100 dollár, amivel a Swiss Re számolt, de a hatása hasonló lenne.

Értelemszerűen egy ilyen lépést leginkább az energiaszektor szenvedne meg, amelynek profitja Európában 40, Ázsiában akár 80 százalékkal is visszaesne.

Mennyivel esne vissza egyes ágazatok nyeresége egy tonnánként 100 dolláros szén-dioxid-adó bevezetésétől? Forrás: Swiss Re Institute

Ennek nem kizárólag az lenne az oka, hogy az olajvállalatoknak adózniuk kellene, hanem az is, hogy az adó bevezetése kevesebb fosszilis üzemanyag felhasználására ösztönözne más iparágakat, ezzel csökkentve a keresletet. Ettől pedig rengeteget veszítene az értekéből mindaz az olaj, földgáz és szén, amelyen ezek a cégek ülnek.

Hasonló visszaeséssel kellene szembenézniük a közműcégeknek is, amelyek Európában a nyereségük több mint felének inthetnének búcsút. Az ipari vállalatoknak 10-15 százalékkal kevesebb profitot jelentene egy ilyen adó, a szolgáltató szektornak 5 százalék alatti visszaesést, az IT szektor viszont a fejlettebb országokban még nyerne is egy ilyen adó bevezetésén. Összességében Ázsiában 20, Európában és az amerikai kontinensen 15 százalékkal csökkentené a vállalatok profitját egy ekkora klímaadó.

A közvetlen bevételi és profitkiesésen kívül olyan kockázatokat is hordozna egy ilyen átmenet, hogy a dekarbonizáció miatt nehéz helyzetbe kerülő iparágak képviselőinek idővel nehezebb lenne hitelt fölvenniük, a kieső bevételek miatt viszont kénytelenek lennének valamennyire eladósodni.

Hogy mekkora lesz az átállás miatti kiesés, részben attól is függ, milyen gyorsan reagálnak a cégek a fejlesztésekkel és beruházásokkal. Az iparvállalatok profitvesztesége például 5 és 20 százalék között változhat a modellek szerint, attól függően, hogy a megújuló energia fejlesztésével, és így az energiaárak csökkenésével sikerül-e az átállást könnyíteni, vagy hogy a felmelegedés elkerüléséhez radikálisabb technológiai újításokra, például szén-dioxid-nyelő technológiákra van-e szükség, mert az energiatermelés nem tudott elég gyorsan átállni a megújulókra. Éppen ezért megéri hamar lépni, és elkezdeni átállni egy kevesebb kibocsátással járó, fenntartható modellre, mert a mostani tétlenségnek később sokkal nagyobb ára lesz.