Az IBM összerakta a világ első 2 nanométeres chipjét

TECH
2021 május 07., 04:36

Az IBM szerint jelentős áttörést érhetnek el az egyelőre csak tesztlaboratóriumban létező, 2 nanométeres tranzisztorokból épített chipjükkel, és nemcsak azért, mert soha ilyen apró chipet eddig nem sikerült összehozniuk. Állításuk szerint az új, 2 nanométeres technológiájú chip egyrészt 45 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújthat a vállalat eddigi 7 nanométeres megoldásához képest, másrészt 75 százalékkal alacsonyabb energiát használ fel közben.

photo_camera Fotó: ALFRED PASIEKA/SCIENCE PHOTO LIB/Science Photo Library via AFP

Szerintük ezzel megnégyszerezhetik a telefonok akkumulátorainak élettartamát, vagyis bőven előfordulhat, hogy csak négy naponta kell mobilt tölteni.

Azt, hogy terveik szerint mikor kerül forgalomba, nem közölték. (BBC)