Több mint ötvenen haltak meg robbantásban egy kabuli iskolánál

május 9., vasárnap 6:50

Ötvennyolcra emelkedett a Kabulban szombaton, egy iskola közelében elkövetett robbantásos merénylet halálos áldozatainak a száma, legalább 150-en megsebesültek, közölték afgán biztonsági források.

Az áldozatok a hatóságok tájékoztatása szerint mindannyian civilek, a Reuters értesülései szerint 7-8 áldozat kivételével mindenki iskolás gyerek volt, akik épp hazafele tartottak.

Fotó: HAROON SABAWOON/Anadolu Agency via AFP

A Szejjid es-Suhadá nevű iskolába, ahol a robbanás történt, főként síita diákok járnak, akiket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet eretneknek tekint. Az intézménybe fiúk és lányok is járnak, de vegyes osztályok nincsenek.

A ToloNews afgán hírcsatorna felvételein az látszik, hogy a merénylet után zűrzavar tört ki a helyszínen, a vérfoltos úttesten szanaszét hevertek iskolatáskák és könyvek. Golám Dasztagír Nazari, az egészségügyi minisztérium szóvivője arról számolt be, hogy 46 embert kellett kórházba vinni.

Fotó: WAKIL KOHSAR/AFP

Eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként. Zábiulláh Mudzsáhid, a tálibok szóvivője tagadta, hogy az iszlamista felkelők követték el a támadást, egyben el is ítélte a merényletet.

Az Egyesült Államok külügyi szóvivője, Ned Price az Afganisztánban dúló erőszakcselekmények azonnali beszüntetését sürgette.

Joe Biden amerikai elnök áprilisban jelentette be, hogy legkésőbb szeptember 11-ig az összes amerikai katonát kivonják Afganisztánból, sokan pedig attól tartanak, hogy a csapatkivonás nyomán az ázsiai ország káoszba süllyed.

Tavaly májusban ugyanebben a körzetben az Iszlám Állam terrortámadást követett el a szülészeti klinika ellen. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet által működtetett létesítménnyel szembeni merénylet halottjainak nagy része várandós és frissen szült nő volt, s az elkövetők legalább két újszülöttet is agyonlőttek. (MTI, Reuters)