Még mindig nagyon sok halálos áldozata van naponta a járványnak Magyarországon

járvány
2021 május 11., 07:31

Nagyon sajátosan alakulnak a járványadatok. Az Operatív Törzs legfrissebb jelentése szerint hétfőn mindössze 493 új fertőzöttet azonosítottak, ugyanakkor 99 újabb halálos áldozata is volt a járványnak. Ezzel a járványnak már 28792 halálos áldozata van Magyarországon.

link Forrás
link Forrás

Az új fertőzöttek számából messzemenő következtetéseket továbbra se lehet levonni. Bár ennél kevesebb új fertőzöttet utoljára tavaly szeptember 13-án, vagyis a második hullám kezdetén jelentettek, annyira kevés tesztet végeztek, hogy a pozitív tesztek aránya még így is két százalékponttal meghaladja a WHO által ajánlott öt százalékos szintet.

link Forrás

A magyar kormány kitartó álláspontja szerint a járvány megfékezéséhez nincs szükség kiterjedt tesztelésre, mert Orbán Viktor szerint a járványt egyedül védőoltással lehet megfékezni. Ez azonban koránt sincs így. Ausztráliában például szinte még senkit se oltottak be (május elején egy százalék volt a legalább egy oltással beoltott népesség aránya), ám a tesztelésekkel, szigorú és alapos kontaktkutatással és a célzott lezárásokkal gyakorlatilag fertőzésmentesen tudják tartani az országot.

link Forrás

Az oltási program viszont egyelőre nem lendült be újra, hétfőn mindössze 40314-en kaptak oltást. Orbán Viktor április elején még azzal számolt, hogy május első tíz napjában akár egymillió embert is beolthatnak. A valóságban ezzel szemben csak kb 345 ezren kaptak védőoltást eddig májusban.

link Forrás

Kedvező hír, hogy miután hétfőn enyhén emelkedett a kórházban ápoltak száma, keddre a hétfői emelkedésnél nagyobb mértékben csökkent. Jelenleg 3282 ember szorul kórházi ápolásra, gépi lélegeztetésre pedig 379.