M. Richárd kokós barátja hozhatta Borkaiék fejére a bajt

bűnügy
2021 május 19., 08:41

Folytatódott a hvg360-on Dezső András cikksorozata, melyben Győr volt polgármestere szextúrával kezdődő, politikai megsemmisüléssel végződő kalandjainak eddig nem ismert részleteit meséli el rendőrségi tanúvallomások alapján.

Az első részből kiderült, hogy kik voltak ott a hajón, ahol Borkai Zsolt és barátai eszkortokkal szexeltek, hogy ki hozta a lányokat, és hogy a volt polgármester és ügyvéd barátja egyszerűen túl részegek voltak már ahhoz, hogy észrevegyék, az egyik lány filmezi őket. A második részből tudható, hogy Borkai ügyvéd barátja, Rákosfalvy vezényletével a társaság 10 milliót fizetett ki egy zsarolónak, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra a kellemetlen felvételek.

A harmadik részben újabb érdekes szereplők bukkannak fel, köztük olyanok, akiket különböző balhék, bűncselekmények nyomán ismer a fél ország.

A történet folytatásából kiderül, hogy a baj végig ott lebegett Borkai és társai feje felett, de sok időre és sok szereplőre volt szükség, hogy végül kiderüljön: valószínűleg M. Richárd Dózsa György úti gázoló barátja, egy ismert győri vállalkozó fia, F. Gábor állhatott az akció mögött.

A cikksorozat harmadik részéből:

  • Amikor Rákosfalvy megegyzett egy zsarolóval, hogy 10 milliót fizetnek neki azért, hogy a felvételek örökre eltűnjenek, már nemcsak a győri sportolóvilágban, hanem a Fidesz felső vezetésében is mindenki tudott róluk.
  • Kubatov Gábor, aki szintén látta a felvételeket, szólt Borkainak, hogy lesz az ügyből egy blog, ez lett aztán az Ördög ügyvédje.
  • A fotókat és a videókat valószínűleg a hajón szexelő ikerpár egyik tagja készítette, ezzel F. Gábor és felesége bízhatta meg. F. Gábornak drogproblémái vannak, és Rákosfalvy ellen különös ellenszenvet érzett, mert ő képviselte az édesapját szülei válásánál.
  • Az ügyben időnként szinte komikus módon felbukkanó győri exfocista, Póczik József F. Gábor édesanyjának új párja.
  • Az egész zsarolási ügyet a Four Season Hotelben, M. Richárd közbejárásával próbálta megoldani Tóth Csaba és Mikó István, akik focimeccseket szoktak biztosítani, de ha kell, összecsapnak a ligetvédőkkel is. A szállodában tartott találkozóról F. Gábor és neje egyszerűen elszaladtak.