Lukasenka: Prataszevics véres lázadást akart kirobbantani Fehéroroszországban

külföld
2021 május 26., 13:04

Svájcból érkezett a figyelmeztető üzenet arról, hogy a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó múlt vasárnapi járatának fedélzetén pokolgép van - ezzel magyarázta szerdán a minszki parlamentben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, hogy miért hajtott végre kényszerleszállást a fehérorosz légierő gépeinek kíséretében azt az utasszállító gép, amelyen Raman Prataszevics ellenzéki aktivista, a Nexta hírcsatorna főszerkesztője utazott.

A fehérorosz államfő most először reagált nyilvánosan a nemzetközi botrányt kavaró légi incidensre. Elmondta, hogy a fenyegető üzenetet megkapta egy időben a minszki, az athéni és a vilniusi repülőtér is.

"A nemzetközi jog minden szabálya szerint jogszerűen jártam el, az embereket védve" - monda Lukasenka, aki szerint a hatóságok is helyesen cselekedtek. Megismételte azt a korábbi minszki állítást, hogy a repülőgép személyzete maga döntött úgy, hogy leszáll Minszkben. Elutasította azt a feltételezést, hogy a pilótákat fehérorosz MiG-29-es vadászgépek kényszerítették leszállásra. Azt mondta, hogy amint a gép legénységét értesítették a fenyegetésről, a pilóták kikérték a légitársaság tulajdonosainak, valamint a vilniusi repülőtérnek a tanácsát is, de a minszki leszállás mellett döntöttek.

Lukasenka álhírnek nevezte, hogy az a három ember, aki az őrizetbe vett ellenzéki Raman Prataszevicsen és orosz barátnőjén, a 23 éves Szofija Szapegán kívül nem utazott tovább a gépen Vilniusba, a fehérorosz KGB emberei lettek volna. Az elnök szerint ezek az emberek azért nem folytatták útjukat a litván fővárosba, hogy utána ne kelljen onnan visszatérni Minszkbe.

Az elnök arról is beszélt, hogy alig ért földet a repülőgép Minszkben, nyugaton már szinte azonnal egyforma vádak hangzottak el, és rögtön megtiltották a fehérorosz gépek berepülését az unió légterébe. Kicsit túl gyorsan reagáltak - jegyezte meg Lukasenka, azt ígérve, a közeljövőben a nyilvánosság elé tárnak mindent összegyűjtött információt, azt is, amit az őrizetbe vett ellenzékiek is mondtak.

Lukasenka szerint Prataszevics "öldöklést és véres lázadást" akart kirobbantani az országban.Szerinte nyugati védelmezőinek válaszolniuk kell arra a kérdésre, hogy Prataszevics melyik külföldi szakszolgálatnak dolgozik, és ki fizetett neki a kelet-ukrajnai háborúban való részvételért. Lukasenka úgy fogalmazott, az országa nem "hideg-", hanem "jeges háború" küszöbén áll. Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy "ne ingassa meg" Fehéroroszországot, mert "nincs semmi értelme".

Korábban Artyom Szikorszki, a fehérorosz közlekedési minisztérium légiközlekedési osztályának igazgatója azt mondta, hogy a repülőgépet ért fenyegetés a minszki repülőtér elektronikus postafiókjába érkezett. A levél angol nyelvű volt, szerzői a palesztin Hamász szervezet katonáinak nevezték magukat, és azzal fenyegetőztek, hogy felrobbantják a gépet, ha Izrael nem hagyja abba a palesztinok lakta Gázai övezet lövetését. A Hamász kedden azonban közölte, hogy nem volt köze az incidenshez.

A fehérorosz közlekedési minisztérium kedden nyilvánosságra hozta a gép pilótáinak beszélgetéséből azt a részt, amikor a minszki irányítóközponttal váltottak üzenetet. Eszerint az irányító értesítette a pilótákat arról, hogy néhány repülőtér a Ryanair gépen elhelyezett pokolgépre figyelmeztető értesítést kapott. A tárca szerint a bűnözők azt tervezték, hogy a gépen elhelyezett pokolgépet Vilnius felett hozzák működésbe. Az irányító az üzenet ismertetése után azt tanácsolta a pilótáknak, hogy biztonsági okokból Minszkben hajtsanak végre kényszerleszállást. Tette ezt annak ellenére, hogy a repülési szabályok szerint nem lett volna kötelessége bármilyen tanácsot adni bombariadó esetén. (MTI)