A japán orvosi szövetség vezetője egy új, olimpiai variáns megjelenésétől tart

május 27., csütörtök 13:20

A japán orvosokat tömörítő szövetség elnöke, Naoto Ueyama csütörtökön arról beszélt, hogy az olimpiai játékok megrendezése akár a koronavírus egy új, „olimpiai” variánsának kialakulásához is vezethet. Ugyan külföldi nézők nem lehetnek jelen az olimpiai eseményeken, így is több tízezer ember érkezhet majd az országba a világ minden részéről,

Japánban nagyon komoly ellenállás mutatkozik az olimpia megrendezésével szemben, épp csütörtökön derült ki, hogy a járvány miatt meghosszabbítják Tokióban a veszélyhelyzetet, kevesebb mint két hónappal a nyári olimpia rajtja előtt.

Fotó: KAZUKI WAKASUGI/The Yomiuri Shimbun via AFP

Japán miniszterelnöke, Szuga Josihide csütörtökön arról beszélt, hogy ugyan a főváros egyes részein csökken az új esetek száma, ugyanakkor óvatosságból a rendelkezéseket továbbra is fenn kell tartani. Az ötkarikás játékok helyszínén és nyolc további prefektúrában hétfőig van érvényben a veszélyhelyzet, amelyet a tervek szerint június 20-ig hosszabbítanak meg.

Az olimpiára és a paralimpiára 15 ezer sportoló és több tízezer hivatalos személy, valamint kísérő utazna Japánba. A nyári játékok megnyitójára a tervek szerint július 23-án kerül sor, a záróünnepség pedig augusztus 8-án lenne. A paralimpia augusztus 24-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

A japán közvélemény többsége a játékok lefújását szeretné, de a szervezők, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hajthatatlannak tűnik, és ígérik, hogy egy biztonságos rendezvényt fognak megszervezni. Japánban ugyanakkor lassan zajlik az oltási kampány, még mindig csak a lakosság 5 százaléka kapta meg a vakcinát.

Az orvosi szövetséget vezető Ueyama szerint az, hogy több mint 200 országból több tízezer ember érkezik majd hetekre az országba, komoly közegészségügyi veszélyt jelent, hiszen a világ különféle részein jelenlévő variánsok egy helyen érhetnek majd össze, és nem lehet kizárni annak lehetőségét sem, hogy ennek következtében egy új variáns alakul ki.

A japán oltási kampány szervezésében résztvevő Kenji Shibuya, a londoni King's College közegészségügyi intézetének vezetője szerint ugyanakkor nem jelent reális veszélyt egy külön variáns létrejötte, hiszen a mutálódás elsősorban ott jön létre, ahol a vírus hosszabb ideig van jelen egy immunhiányos vagy részlegesen immunizált közösségben.

Szerdán az olimpiai játékok hivatalos sajtópartnere, az Asashi Shimbun hozott le egy véleménycikket arról, hogy le kéne mondani a játékokat, de a szervezők továbbra is úgy gondolják, hogy lesz olimpia. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik vezetője, John Coates arról beszélt, hogy akár a veszélyhelyzet fenntartása mellett is meg lehetne rendezni az olimpiát, amit Ueyama dühítő nyilatkozatnak nevezett. Szerinte a japán embereket nagyon felháborítja a NOB hozzáállása a kérdéshez, és ez különösen igaz az egészségügyi dolgozókra. (Reuters, MTI)