Frölich Róbert az országos főrabbi

vallás
2021 május 30., 13:19

Frölich Róbertet választotta országos főrabbivá a Mazsihisz közgyűlése. Frölich 1993 óta a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője. Korábban három budapesti körzetben – a Dózsa György úti zsinagógában, az újpesti zsinagógában és a Páva utcai zsinagógában - látott el rabbinikus tevékenységet. 1994 és 2012 között a Magyar Honvédség Tábori Rabbinátusának vezető rabbija volt, 1995 és 2012 között dandártábornoki rendfokozatban szolgált.

photo_camera Frölich Róbert Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

2015-től volt már országos főrabbi, megbízatásáról 2018. április 11-én mondott le arra hivatkozva, hogy szerinte a Mazsihisz olyan irányba mozdult el, amivel ő már nem tud azonosulni.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a szervezet közleményében azt mondta: „Volt három olyan évünk, amikor én elnök voltam, ő pedig országos főrabbi volt, és ebben az időszakban is harmonikusan tudtunk dolgozni, abban reménykedem, hogy a ciklusomból fennmaradó következő két esztendőben is folytatjuk ezt a gyakorlatot. Azt várom dr. Frölich Róbert főrabbitól, hogy segít békét és nyugalmat teremteni a közösségen belül.”