Szijjártó Kínába utazott és kitüntette a kínai külügyminisztert a kínai vakcinák miatt

járvány
2021 május 31., 11:35

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kínába utazott, és magas állami kitüntetést adott át Vang Ji kínai külügyminiszternek Kujcsou tartományában.

photo_camera Szijjártó Péter és Vang Ji Fotó: Szijjártó Péter/Facebook/MARTON KIRALY

Szijjártó azt mondta, a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, neki köszönhetően már több mint egymillió magyar ember életét „tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg”.

Emiatt a „magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként” átnyújtotta neki a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. (MTI)