Több mint 100 diákot raboltak el egy nigériai iskolából

külföld
2021 május 31., 04:15

Ismét diákokat raboltak el ismeretlen fegyveresek, feltehetően váltságdíj reményében egy korániskolából Nigéria Niger államában, az ország északi részén. December óta több mint 700 gyereket raboltak el hasonló módon. A nigeri állami rendőrség szóvivője szerint a támadók motorral érkeztek, lőni kezdtek, majd magukkal vitték a gyerekeket. Legalább egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült.

„Magam láttam 20-25 állig felfegyverzett embert motoron. Behatoltak az iskolába, és legalább 150 diákot magukkal vittek” – mondta a Reutersnek Abubakar Tegina, az iskola tulajdonosa, ami az eddigi iskolákkal szemben nem bentlakásos iskola.

A nigeri kormányzó szóvivője elmondta, hogy 11 gyereket a támadók elengedtek, mert ők túl kicsik voltak, és nem tudtak elég gyorsan menni. Elrabolták viszont a diákokon kívül egy busz utasait is.

Egy korábbi tömeges gyermekrablás 14 utolsó áldozatát éppen előző nap engedték el emberrablók Nigériában. Előtte azonban öt másik gyereket megöltek, hogy nyomást gyakoroljanak a szülőkre és az államra, hogy kifizessék a váltságdíjat. A helyi sajtó szerint a gyerekekért 180 millió naira (körülbelül 124 millió forint) váltságdíjat fizettek ki. (MTI)