
Mi nem akarunk a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére „jót tenni”. Ezért támogatjuk, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet.
Ezt Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a Mandinernek adott interjújában. Gulyás arra számít, hogy másfél év múlva áll majd úgy a projekt, hogy érdemes legyen róla dönteni.
A Fudan Egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik. Tervek sem állnak rendelkezésre. Ha meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni
- mondta a miniszter.
Szombaton a járvány kezdete óta a legnagyobb tüntetést tartották a tervezett kínai egyetem építése ellen. Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekkel együtt küldene levelet Kína elnökének, hogy ha kormányváltás lesz, nem valósul meg a beruházás.
A Direkt36 444-en megjelent cikke számolt be róla először, hogy Kínai hitelből készülne a magyar felsőoktatás óriásberuházása, amit a kormány már oda is ígért egy kínai cégnek. A 444 saját elemzése pedig azt mutatta meg, milyen léptékű beruházásról van szó, és mit áldozna fel a kínai egyetemért a kormány.
Ellenzéki politikusok már április közepén népszavazást sürgettek az egyetem ügyében, májusban pedig az is kiderült, hogy a Fideszen belül is okozott némi turbulenciát az egyetem építésének terve.