Körözik az orosz hatóságok Navalnij betiltott alapítványának igazgatóját

külföld
2021 június 11., 15:32

Körözést adott ki az orosz belügyminisztérium pénteken az Alekszej Navalnij héten betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványát (FBK) vezető Ivan Zsdanov ellen.

A litvániai emigrációban élő Zsdanovot több büntetőügyben is gyanúsítják az orosz hatóságok, ezek között szerepel csalás, és az, hogy részt vett egy olyan szervezet létrehozásában, amelynek tevékenysége "erőszakhoz kötődik". Apját, Jurij Zsdanovot március végén Rosztov-na-Donu városban hatáskör túllépése címén letartóztatták. Az aktivista szerint az intézkedés összefüggésben állhat az ő politikai tevékenységével.

Ivan Zsdanov 2020. szeptember 3-án Moszkvában.
photo_camera Ivan Zsdanov, Navalnij Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának igazgatója. Fotó: Dimitar Dilkoff/AFP

Az FBK-t két másik, Navalnijhoz kötődő szervezettel együtt szerdán szélsőségesnek minősítette és betiltotta egy moszkvai bíróság, helyt adva a ügyészség állításának, miszerint a csoportok célja "a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához", egyebek között a "színes forradalmak" forgatókönyvének alkalmazásával.

A szélsőséges szervezetek tagjai egy múlt héten hatályba lépett törvénymódosítás értelmében évekre elveszítik passzív választójogukat. Nem indulhatnak jelöltként például a szeptemberben esedékes parlamenti választáson sem.

Pénteken egy másik ellenzéki aktivista, Pavel Kriszevics ellen is eljárás indult, aki a moszkvai Vörös téren pénteken öngyilkosságot imitáló performanszot mutatott be. A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint az aktivista kétszer a levegőbe lőtt, majd maga ellen fordította a fegyvert az "elnyomás" ellen tiltakozva.

photo_camera Pavel Kriszevics egy korábbi, 2020 novemberi akciója az FSZB moszkvai épülete előtt. Fotó: GEORGY MARKOV/AFP

Az ügyben huliganizmus címen büntetőeljárás indult. Ha bűnösnek találják, egymillió rubelig terjedő bírságra, kényszermunkára vagy hét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Kriszevicset korábban akciói miatt többször is ítélték 10-25 napos elzárásra. (MTI)