Történelmi csúcson zárt a BUX-index, részben Mészáros cége szárnyalásának köszönhetően

gazdaság
2021 június 11., 18:01

Új történelmi csúcson zárt pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, részben a Mészáros-birodalmat összefogó cég, az Opus Global szárnyalásának köszönhetően. A BUX 370,77 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 48 845,84 ponton zárt.

Az Opus árfolyama 7,46 százalékkal nőtt pénteken, a részvény árfolyama 233 forintról 255 forintra ugrott, aztán 245 forinton zárta a kereskedést. Mindezt részben annak a hatására, hogy Mészáros az Index.hu-nak adott, nagyon furcsa interjújában azt mondta, hogy szerinte a piacnak sokkal magasabbra, 350 forintra kellene áraznia a cégének részvényeit. Annak a cégnek, amelyben, mint az interjúban elmondta, ő csak egy a tulajdonosok közül, de a napi ügymenetre nincs befolyása.

Opus részvényeinek 62,5 százaléka köthető valamilyen formában Mészároshoz, ez összesen 438 630 595 darab részvényt jelent. A Blikk kiszámolta még délután, hogy az akkori, éppen 247,5 forintos árfolyamon ez azt jelenti, hogy Mészáros részvényeinek értéke az interjúja után 6,3 milliárd forinttal értek többet. A 245 forintos záróárral Mészáros részvényeinek értéke végül csak 12 forinttal nőtt, de ez is azt jelenti, hogy

az Index-interjú a nap végére több mint 5,26 milliárd forinttal növelte Mészáros részvényeinek az értékét. Azért nem csak az Opus szárnyalásával ért történelmi csúcsra a BUX. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek azt mondta, hogy mindez a Mol és a Richter kiemelkedő teljesítményének volt köszönhetően. A Mol árfolyamának erősödésében szerepet játszott a gazdasági kilábalással összefüggő optimizmus, és az, hoyg az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az olaj ára. A Richter árfolyama pedig csütörtökön egy régóta tartó csökkenő trendvonalat tört át, mindez pedig pénteken is lendületet adott a gyógyszercég részvényeinek. A Mol 50 forinttal, 2,09 százalékkal 2438 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban. A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,03 százalékkal 8275 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.