Kína csütörtökön három asztronautát küld az űrbe

űr
2021 június 16., 04:55

A hírt a China Manned Space Agency, a CMSA jelentette be szerdán.

photo_camera A Sencsou-12 nevű űrhajó és a Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta már készen áll a kilövőállomáson Fotó: WANG JIANGBO/Xinhua via AFP

A Sencsou-12 nevű űrhajó a háromtagú legénységet helyi idő szerint csütörtök reggel 9 óra 22 perckor, egy Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta segítségével juttatja fel a Tienho (Mennyei harmónia) űrállomás központi kabinjához.

Az űrhajósok, akik közül ketten már korábbi űrmissziókon is részt vettek, három hónapot töltenek majd az űrállomáson, ahol javítási és karbantartási munkát végeznek. Küldetésük a harmadik abból a tizenegyből, amelyek során a tervek szerint a jövő év végéig kiépülhet az űrállomás és felérkezhet a szükséges rakomány, valamint a legénység.

A Tienho központi elemét április 29-én bocsátották fel, kettőt pedig jövőre terveznek felküldeni. Korábbi beszámolók szerint az űrállomást 15 éven át akarják üzemeltetni, és egyhuzamban akár hat hónapon át is tartózkodhat rajta legénység. (MTI)