Kína elismerte, hogy meghibásodott a Tajsan atomerőmű

külföld
2021 június 16., 09:41

A kínai ökológiai és környezetvédelmi minisztérium szerdán közölte, hogy bár a Tajsan erőmű egyik reaktorának primer hűtőkörében a szokásosnál magasabb sugárzási szintet mértek, a radioaktivitási szint még így is a biztonságos határértéken belül maradt. A minisztérium közleménye szerint néhány üzemanyagrúd károsodása okozta a sugárzási szint megemelkedését. Azt mondták, a jelenség megszokottnak számít a gyártás, szállítás, valamint az üzemanyag betöltésének szakaszaiban is, hozzátéve, hogy az 1-es reaktor több mint 60 ezer üzemanyagrúdja közül mintegy öt darab sérült meg, vagyis kevesebb, mint a teljes készlet 0,01 százaléka, miközben a megengedett felső határ 0,25 százalék.

A héten mi is beszámoltunk róla, hogy a CNN-hez eljutott információk szerint a Tajsan atomerőművet részben tulajdonló francia vállalat, a Framatome egy „bármikor bekövetkezhető radiológiai veszély” miatt küldött figyelmeztetést amerikai tisztviselőknek. A vállalat szerint a kínai hatóságok megemelték a Tajsan atomerőmű környékén a sugárzással kapcsolatos elfogadható egészségügyi határértéket, hogy ne kelljen bezárni az atomerőművet.

A kínai ökológiai és környezetvédelmi minisztérium szerdai közleményében cáfolta, hogy megemelték volna a sugárzásra vonatkozó határértéket.

A kínai külügyminisztérium, valamint a Tajsan erőmű 70 százalékos többségi tulajdonosa, a China General Nuclear Power Corporation (CGN) a héten tagadta a radiológiai veszélyről szóló híreket. A Framatome hétfői közleményben a „teljesítménnyel kapcsolatos problémákról” írt, hozzátéve, hogy az elérhető adatok alapján az üzemeltetés a biztonsági határértéken belül zajlik.

A francia tervezésű, és 30 százalékban az Électricité de France francia energiaipari óriásvállalat tulajdonában álló Tajsan erőmű egyik reaktora 2018 decemberében, a másik pedig 2019 szeptemberében kezdte meg működését. Mindkettő új típusú, európai nyomottvizes reaktor. (MTI)