A Babaváró hitel egy támogatott, ingatlanfedezet nélküli kölcsön. Éppen ezért a bírálati ideje sem olyan hosszú, mint a lakáshiteleké, ahol jellemzően 4-8 hét is eltelhet az igényléstől a folyósításig. Ugyanakkor ne számítsunk arra, hogy pár napon belül számlánkon lesz a kért hitelösszeg. Márpedig egyes élethelyzetekben nagyon is fontos lehet az időtényező.
A Babaváró hitel egy legfeljebb 10 millió forint összegű támogatott kölcsön. Az első 5 évben az adósnak nem kell kamatot fizetnie, ráadásul a kamatmentesség megmarad, amennyiben ezen idő alatt legalább egy gyermeke születik az igénylőknek. Ha pedig a teljes futamidő alatt megszületne a második és a harmadik baba, akkor a tartozásból is elengednek. (Előbbi esetben a fennálló összeg 30%-a, míg utóbbi esetben a teljes tartozás elengedésre kerül.)
A konstrukcióhoz ráadásul szabad felhasználású – bármilyen célra elkölthető a kapott összeg -, emellett nincs szükség ingatlanfedezetre sem a hitel felvételéhez. Emiatt a bírálati idő jóval kedvezőbb, mint egy lakáshitelnél. Ugyanakkor nem születik olyan gyorsan döntés, mint egy személyi kölcsönnél, amelynél 3-5 munkanap alatt pénzhez juthat az igénylő.
Fontos a hiánytalan dokumentáció
Időt vehet igénybe a hiteligényléshez szükséges anyagok beszerzése. Az alábbi dokumentumokra, igazolásokra lehet szükség Babaváró esetén:
Személyes igazolványok: érvényes személyi igazolvány/útlevél/jogosítvány, lakcímkártya, adókártya.
Munkáltatói igazolás – Egyes bankok ráadásul papír alapon, eredeti aláírással ellátott igazolást várnak el.
NAV jövedelemigazolás – Bizonyos esetekben a munkáltatói igazolás mellé még NAV igazolásra is szükség lehet. (Például készpénzben kapott jövedelem, saját vállalkozásból származó bevétel esetén.)
Igazolás a megfelelő Tb-jogviszonyról.
Várandósgondozási kiskönyv, vagy igazolás a terhességről. Ez csak abban az esetben szükséges, ha már legalább 12 hetes terhes a feleség.
A dokumentumok beszerzése időigényes lehet, ráadásul a konstrukcióhoz – mivel támogatásról beszélünk – néhány nehezebben beszerezhető igazolás is kellhet. Például a 3 éves Tb-jogviszony alátámasztására szolgáló igazolást is elég nehézkes beszerezni: ezt a kormányhivataloknál lehet kérni, de ügyfélkapunk keresztül online is igényelhető.
Azonban mindkét esetben – ami igazából három különböző megoldást takarhat – relatív hosszú ügyintézési idővel számolhatunk:
Elképzelhető, hogy az online igényelt dokumentumot két hét alatt kapjuk meg postán, elektronikus csatornán.
A kormányhivatalba lehet időpontot foglalni, de Budapesten például csak szerencsével lehet egy héten belül szabad időpontot találni.
A járványhelyzet elmúltával már nem kötelező időpontot foglalni, ügyfélfogadási időben bármikor be lehet menni a hivatalba.
Ez utóbbi lehetőség kihasználásával sürgős esetben felgyorsulhat az ügyintézési idő, de ettől függetlenül a Bankmonitor szakértői szerint érdemes legalább egy hetet kalkulálni a dokumentum beszerzésére.
A munkáltatói igazolásra, egyéb dokumentumok beszerzésére is időt kell szánni. (Akik még otthonról dolgoznak nehezebben kaphatnak például eredeti munkáltatói igazolást.)
A bírálat is elhúzódhat
A teljes dokumentáció birtokában tudjuk benyújtani igénylésünket a bankhoz, ezt követően kezdődik a bank bírálati ideje. Mivel támogatásról beszélünk több mindent meg kell nézni, mint egy “sima” személyi kölcsön esetében.
A jogszabály alapján a bírálati idő legfeljebb 10 munkanap – két hét – lehet, azonban jellemzően ennél gyorsabban döntenek a bankok, amennyiben a szükséges dokumentumok rendelkezésre állnak. (Ha valami hiányzik, akkor a papírok utólagos pótlása, javítása még elnyújthatja a bírálati időt.)
Vagyis a dokumentumok beszerzését is beleszámítva akár 2-4 hét is eltelhet addig, amíg pénzhez jutunk.
Egy jó választással gyorsabban juthatunk pénzhez
Ha sürgősen szükség lenne a pénzre, akkor lehet olyan megoldás, amellyel a bírálati idő rövidül. A Bankmonitor Online Babaváró Hitel választásával – a konstrukcióban az Erste Bank a Bankmonitor partnere – az igénylés benyújtását követő két munkanapon belül megtudhatjuk a bírálat eredményét. Jóváhagyást követően pedig már alá is írható a hitelszerződés.
De mikor is lehet lényeges a bírálati idő? A Bankmonitor szakértői szerint bizonyos esetekben több millió forint is múlhat a gyorsaságon.
Már úton a baba
Ha bármikor megszülethet a baba, akkor az igénylés nagyon is sürgőssé válhat. A kölcsön igénylését megelőzően született gyermekre ugyanis nem jár támogatás, márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy már biztosan kamatmentes lesz-e a hitelünk, vagy sem. (A kamatmentesség önmagában egy 10 millió forint összegű Babavárónál 7 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet.)
Ebben a helyzetben valóban sietni kell a dokumentum összegyűjtésével és az igénylés benyújtásával, de a bírálati idő szerencsére nem számít. Viszont egy esetleges elutasítással bajba kerülhetünk: a Babavárót újra benyújthatjuk egy másik bankba, ám ha addig megszületett a baba, akkor az új igénylésnél már nem kapjuk meg a kamatmentességet a gyermek után.
Szorít a lakásvásárlás határideje
Sokan lakásvásárlásra fordítják a babaváró összegét. Ez érthető, hiszen a jogszabály alapján a kölcsönösszeg 75 százaléka helyettesítheti a saját megtakarításunkat, vagyis önerőnek tekinthető.
Alapesetben egy 40 millió forint értékű lakás vásárlásához – azt feltételezve, hogy a bank legfeljebb a vételár 70 százalékát folyósítja lakáshitelként – minimum 12 millió forint önerőre lenne szükség. A maximális, 10 millió forint összegű Babaváró hitel felvételével viszont már elégséges lehet a vásárláshoz 4,5 millió saját megtakarítás felhasználása is.
Pont ezért sokan úgy is kezelik a Babavárót, mint az önerőt. Arról azonban megfeledkeznek, hogy ez az összeg nem áll még rendelkezésükre, vagyis nem számolnak a kölcsön bírálati idejével. (Olyan határidőket vállalnak az önerő megfizetésére, mintha az valóban a rendelkezésükre állna.) Márpedig könnyen lehet, hogy 1-2 hét alatt nem fognak pénzhez jutni. Ha szoros fizetési határidő került a szerződésben, akkor máris nagyon fontossá válhat számukra a kölcsön bírálati ideje.
Márpedig egy csúszás miatt sok esetben késedelmi kamatot, kötbért is fizetnünk kell. Sőt, az egész adásvételi szerződés meghiúsulhat, márpedig jelen helyzetben ez a mi hibánk lenne. Vagyis elbukhatjuk a vevőként megfizetett foglaló összegét is, ami jellemzően a vételár 10 százaléka szokott lenni.
Az újabb vámoffenzíva egyelőre az Nvidia és az AMD legnagyobb teljesítményű modelljeit érinti.
„Vagyonjuttatás” révén.
Idén és jövőre sok ezer, zsebkendőnyi alapterületű lakás készül el Budapesten, elsősorban az Otthon Startban rejlő lehetőségekre és a kiemelt beruházások rendszerére alapozva. Milyen következményekkel jár a gyors és tömeges lakásépítés a piacon, és milyen hatása lesz a főváros jövőjére?
A pénzügyek szakértőjeként azon dolgozunk, hogy rengeteg időt és pénzt spórolhass tanácsainkkal. Megmutatjuk, hogyan választhatsz a legjobb ajánlatok közül, segítünk az összehasonlításban és végigkísérünk egészen a szerződéskötésig, ráadásul ingyenesen. Tartalmainkkal, híreinkkel közérthető, naprakész tudást és objektív rálátást biztosítunk a legtöbb bank termékére.