Úszva követték a minisztérium emberei az árvizet motorcsónakból megtekintő orosz kormányzót

ÉLET
2021 június 17., 13:47

Szergej Akszjonov, az oroszok által elfoglalt, vitatott hovatartozású Krím kormányzója eddig is színes figurának számított, akit például többször meggyanúsítottak azzal, hogy korábban szervezett bűnbanda tagja volt, és a testőrei maffiózók, de most még az ő mércéjével mérve is bizarr ügybe keveredett.

Előkerült ugyanis egy friss videó arról, hogy a politikus motorcsónakos látogatást tesz a hirtelen árvíz sújtotta Kercs városában.

link Forrás

Úgy, hogy a csónakját három, egyenruhásnak vagy öltönyösnek tűnő férfi követi, gyorsúszásban. Az úszó férfiakban többen is Akszjonov hírhedt testőrségének tagjait vélték felfedezni, a rövid videó pedig pillanatok alatt lett szuper népszerű az orosz neten és médiában.

Egyre többen találgatták, hogy kik követték a kormányzót, felmerült például az is, hogy nem testőrök, hanem a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának munkatársai voltak.

A sztori akkor lépett szintet, amikor az emlegetett minisztérium közleményben cáfolta az érintettségét, miközben egyre több hivatalos személy szólalt meg az ügyben.

A Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma ugyanis szó szerint ezt a nyilatkozatot publikálta:

“Civil személyekről van szó, akik ezt az érthetetlen döntést hozták ebben a kritikus helyzetben. Öltönyt húztak és nem jutott eszükbe annál okosabb, mint hogy Akszjonov csónakja után ússzanak.”

Csakhogy mindeközben Akszjonov egyik tanácsadója azt nyilatkozta a RIA News hírügynökségnek, hogy ezek mégiscsak az említett minisztérium emberei voltak, de szerinte nem őket követték, hanem véletlenül pont ezen az útvonalon úsztak a helyi kórház felé. A tanácsadó azt is elmagyarázta, hogy a város ezen részét mellig érő víz borította, amiben gyorsabb úszni, mint gázolni. Akszjonov szóvivője - aki nem azonos az előző tanácsadóval - egy másik lapnak ugyanakkor azt mondta, hogy halvány elképzelése sincs, miért úszott utánuk a három férfi, és kikről van szó egyáltalán. Ha ez nem lenne elég zavaros, a sajtónak sikerült elkapnia magát Akszjonovot is, aki viszont tényként állította, hogy az úszók mégiscsak a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának emberei voltak, sőt külön köszönetet is mondott nekik a vízi kíséretért, hozzátéve, hogy biztos abban, hogy a tárca alkalmazottai kivétel nélkül mindenkinek ugyanilyen úszós kíséretet adnak, ha arra jár.