Orbán a német sajtónak: A magyar állam aktívan védi a melegek jogait

POLITIKA
2021 június 23., 11:30

Miután legalább egy napig az egész német- és nyugat-európai sajtó azzal foglalkozott, hogy miért is akarta München polgármestere szivárványszínűre kivilágítani a német-magyar Eb-meccs előtt a müncheni stadiont, Orbán Viktor arról nyilatkozott a Dpa német hírügynökségnek, hogyan is áll a kormánya a homoszexualitás kérdéséhez. A miniszterelnök, akinek kormánya és pártja a "pedofiltörvényben" kitiltotta a homoszexualitással kapcsolatos érzékenyítést jelentő bármilyen tartalmakat a közoktatásból - teljesen indokolatlanul összemosva ezzel a pedofília és a homoszexualitás kérdését -, a német sajtónak azt mondta, hogy

"ma az állam nemcsak garantálja, hanem aktívan védelmezi is a homoszexuálisok jogait."Ezt a kommunista időkkel állította szembe, amikor állítása szerint üldözték a homoszexuális embereket. Mint mondta, "Soha többé nem szabad korlátozni azt a szabadságot, amelyért 1989-ben mi magunk megharcoltunk."

photo_camera Valamiért ezek a fiatalok mégis úgy érezték, hogy a kormány nem védi annyira a melegek jogait. Fotó: Szász Zsófia - 444

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megtiltotta a müncheni Allianz Arena szivárványszínű díszkivilágítását a német és a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzésének idejére, kijelentette: "nem állami döntés, hogy a szivárvány színeiben világít-e a müncheni labdarúgó-stadion vagy egy másik európai stadion".Orbán szerint a szivárványszín Budapesten is "magától értetődő módon hozzátartozik az utcaképhez".Akkor miért írták bele a pedofília szigorúbb büntetésével foglalkozó törvénybe, hogy magyar gyerek az iskolában 18 éves koráig nem is hallhat semmit a homoszexualitásról, a tanárt pedig, aki esetleg elmondja, hogy ez egy normális dolog, és mindenkinek joga van azt szeretni, akit akar, meg lehessen büntetni? Orbán ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a gyermekek felvilágosítása mindenképp a szülőre tartozik, a pedofília elleni küzdelem viszont az állam feladata, az állam kötelessége biztosítani a gyermekek testi épségének és mentális egészségének különleges védelmét. A miniszterelnök szerint Magyarország ezzel a hozzáállással az "európai értékkánon és egy nyitott, toleráns Európai Unió közepén foglal helyet".

Kifejtette, hogy "egy ideális, szabad világban" a nők korlátozás nélkül egyenrangúak a férfiakkal, nincs rasszizmus, antiszemitizmus és homofóbia, a pedofíliát üldözik és a törvény legteljesebb szigorával büntetik, a kisebbségek teljes körű védelmét garantálja az állam, a kisebbségvédelmi törvények pedig a legszigorúbbak közé tartoznak Európában.

"Ahol ez az eszmény még nem valósult meg, ott a férfiaknak aktívan harcolniuk kell a nők egyenlő jogaiért, egy kereszténynek ki kell állnia az antiszemitizmus ellen, és meg kell védenie zsidó polgártársait, és egy heteroszexuális férfinak meg kell védenie a homoszexuálisokat a kirekesztéstől, a támadásoktól és a megkülönböztetéstől" - tette hozzá Orbán Viktor. (MTI)