Boldog István szerint azért vádolják korrupcióval, mert túl radikálisan állt ki a keresztény értékek mellett

bűnügy
2021 július 02., 11:22

A Fidesz korrupcióval vádolt országgyűlési képviselőjének éppen szerdán kellett bíróság elé állnia. A vádirat szerint Boldog István munkatársaival közbeszerzéseket befolyásolt és 10-20 százalékos csúszópénzeket kért a választókörzetének polgármestereitől és a kiválasztott vállalkozóktól. Még egy jobbikos polgármestertől is akartak pénzt kérni Boldog kampányára. Volt olyan vállalkozó, aki a bíróság előtt már elismerte, hogy adott át csúszópénzt.

link Forrás

A képviselő szerdán a mezőtúri tévében úgy beszélt az ügyről, hogy egy szóval sem említették a korrupciót, csak ügyként emlegették. Boldog a többi vádlott beismerő vallomása ellenére is ártatlannak tartja magát, és arra is van magyarázata, miért történik mindez:

Azt gondolom, hogy egy komoly politikai kampány folyik ellenem. Ennek látjuk a kiindulópontját is: bizonyos témákban túlságosan radikális voltam, és túlságosan kiálltam a normalitás, a normális keresztény-konzervatív értékek mellett. Ezt nem bántam meg, bármikor megtenném újra.”

link Forrás

Szerinte ha „eljön az igazság pillanata”, akkor lesznek emberek, akiknek át kell gondolniuk, amit tettek ellene és a családja ellen.