Boldog István emberei még a Jobbik polgármesterét is megkörnyékezték, hogy osszon vissza pénzt a fideszes jelölt kampányára

június 30., szerda 15:01

Amikor Boldog István még csak egy nagy adag lekvárban akarta egyesíteni a Kárpát-medencei magyarságot, inkább csak egy népnemzeti gagnek tűnt. Aztán amikor a meleg párokat ábrázoló plakátjai miatt bojkottálni kezdte a Coca-Colát, kiderült, hogy jó indikátora a Fidesz készülő szélsőjobbos kanyarjainak, hiszen a homoszexualitás megjelenítését azóta már törvény tiltja. Végül azzal vált igazán ismertté, hogy 2010 óta ő a harmadik fideszes képviselő, akinek korrupciós ügy miatt kellett a vádlottak padjára ülnie.

Boldog István Fehér Petrával, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűlés alelnökével Törökszentmiklósról egyeztet 2018. július 18-án. Fotó: Boldog István/Facebook

Boldogot és kabinetfőnökét, Fehér Petrát másik hét emberrel együtt tavaly decemberben vádolta meg az ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és az uniós pályázatok befolyásolása miatt. Bár szerdán a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén Boldog István és Fehér Petra is ártatlannak vallották magukat, a másik hét vádlott közül négyen részben vagy egészen bevallották, hogy vissza kellett osztani a pénzeket, amiben részt is vettek.

A médiabirodalom volt vezetőjére bízták Boldog védelmét

Látszott, hogy a Fideszben sem akarták a véletlenre bízni az ügyet, Boldog István védője ugyanis az a Varga István, aki 2014-ig szintén a Fidesz országgyűlési képviselője volt, majd őt nevezték ki a KESMA élére. Innen azonban távoznia kellett, miután egy interjúban azt találta mondani, hogy az igényes, jó tollú újságírók a másik oldalon vannak. Teljesen azért nem vágta el magát a vezetésnél, a botrány óta már százmilliós megbízásokat kapott az ügyvédi irodája, most pedig ebben a viszonylag fontos büntetőügyben kellene megvédenie a Fidesz jó hírnevét.

Boldog István és Varga István megérkeznek a bíróságra Fotó: botost/444.hu

Varga mesterteve a szerdai tárgyaláson az volt, hogy egyből ki akarta záratni a bizonyítási eljárásból a Boldog Istvánt érintő összes lehallgatási jegyzőkönyvet és tanúvallomást, mert szerinte szabálytalan, hogy azokat még a képviselő mentelmi jogának felfüggesztése előtt vették fel. Elmondása szerint ez a tárgyalás előtti este jutott eszébe. De az ügyész szerint ezeket törvényesen vették fel, és egyébként is teljesen abszurd helyzetet teremtene, ha nem nyomozhatnának a képviselők ellen a mentelmi jog felfüggesztése előtt, hiszen úgy nem lenne mire hivatkozni, amikor kikérik a parlamenttől.

Megnyugtatták, hogy nem maffiaállamban élünk, majd visszakértek 10 százalékot a projektből

Az ügyészség vádirata szerint Boldog István és Fehér Petra már 2015 környékén elhatározták, hogy a vidéki településeket uniós támogatásokhoz juttató Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainál helyzetbe hozott vállalkozóktól kérnek pénzt a biztos győzelemért. Később K. Péter is csatlakozott hozzájuk, aki ezzel a vesztegetési ügy harmadrendű vádlottjává vált.

Boldog István 2015 környékén a választókerületének polgármestereit a kétpói polgármesteri hivatalba hívta. Ezeken a találkozókon ott volt vele bizalmasa, Fehér Petra is, aki ekkor már a pályázatokról döntő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagja volt, később ugyanitt alelnök is lett. A vádirat szerint a polgármestereknek azt is nyilvánvalóvá tették, hogy közvetlen befolyásuk van a pályázatok elbírálására.

Bár Boldog választókörzetében összesen 23 település található, most csak egyetlen község, Cserkeszőlő közbeszerzései miatt vádolták meg Boldogékat. A helyi önkormányzat 2015 körül új bölcsődét szeretett volna, és látogatóközponttá akarták alakítani a Szinyei Merse-kastélyt. Ezeket a terveket a megyei közgyűlés és a a Nemzetgazdasági Minisztérium jóvá is hagyta.

Azonban a támogatások megítélése után gyanús utasításokat kezdtek kapni arról, milyen céggel kellene intézniük a projektek közbeszerzéseit, és azon melyik kivitelező cégeknek kellene nyerniük. A vádirat szerint Boldog István megbízásából Fehér Petra és K. Péter megüzente, hogy a DEBKÖZ Közbeszerzés Kft.-t kellett lebonyolítónak választaniuk, majd megállapodtak a közbeszerzővel, hogy irányítottan válasszák ki a kivitelező cégeket.

Ezért Fehér és K. behívták a szolnoki megyeháza épületébe cserkeszőlői akkori alpolgármesterét, Illési Sándor Lászlót és a Makor Kft. vezetőjét, M. Róbertet, hogy közöljék, a kivitelezőnek a kivitelezési költségek 10 százalékát kell visszajuttatniuk. Illési a bíróság előtt ezt úgy írta le, hogy a megyeházán Fehér Petráék először csak azt mondták, hogy „ebben a választókerületben csak normális munkát végző vállalkozók dolgozhatnak”.

Erre az alpolgármester csak nézett, majd elé toltak egy névjegykártyát, amire annyit írtak: 10 százalék. Illésinek ettől még jobban elkerekedett a szeme, ezért K. Péter igyekezett tisztázni a dolgot: „Nem maffiaállamban élünk”, majd felvázolta, hogy ha a Makor Kft. nyeri a kastély felújítását, ők alvállalkozóként hivatalosan beszállnak a projektbe, vagyis lesznek számlák, minden hivatalosan le lesz papírozva.

A többiek vallomásaiból és a vádiratból viszont az derült ki, hogy a 10 százalékok visszaosztása mégsem ilyen rendezetten zajlott. Az ügyészség szerint miután a Makor nyerte a kastély, a Gerecse Haus pedig a bölcsőde tendert, a cégek ügyvezetői a megállapodásnak megfelelően 2019. május 14-én 10-10 millió forint készpénzt adtak át K. Péternek és az asszisztensének, G. Vandának. Ezután K. Péter még aznap találkozott Boldog Istvánnal és Fehér Petrával a közbeszerzéseket intéző DETKÖZ Kft. budapesti irodájában, hogy a pénzt egyenlő részben osszák el egymás között.

A Makor Kft. vezetője, M. Róbert a bíróság előtt most beismerte, hogy valóban adott át készpénzt a megbízások után, bár állítása szerint nem tudta, az kinek megy. Majd utána G. István, a Gerecse Haus vezetője részben szintén elismerte a bűnösségét. Ugyancsak ezt a verziót erősíti, hogy K. Péter asszisztense, akit a csúszópénz átvételével vádoltak, már az előkészítő ülésen mindent beismert, ezzel együtt a további tárgyalásról is lemondott.

Bár az ügyészség szerint a cserkeszőlői önkormányzat úgy hozta meg a döntéseket, hogy végig tudták, mi megy a háttérben, az erről döntő polgármestert már nem tudták meghallgatni, mert Szokolai Lajos tavaly júliusban meghalt.

A Jobbikos polgármesternél próbálták összekalapozni Boldog István kampánypénzét

A második vádpont már arról szólt, hogy Fehér Petra és K. Péter 2017-ben a választókerület több polgármesterénél is megjelentek azzal, hogy visszaosztást kérjenek a már elnyert pályázati pénzekből.

2017 októberében Törökszentmiklós jobbikos polgármesteréhez, Markót Imréhez jelentkeztek be azzal, hogy „Boldog István országgyűlési képviselő kampányához az önkormányzat által már elnyert TOP-os pályázatokból a pályázati összeg 20 százalékát fizessék vissza”. A vádirat szerint ezt azzal nyomatékosították, hogy ha nem hajlandó fizetni, a későbbiekben nem kap támogatást. Azonban a jobbikos polgármester így sem ment bele az üzletbe.

10 százalék kedvezmény a fideszes polgármesternek

A vádiratból kiderült, hogy ha nem ellenzéki volt a polgármester, sokkal kedvezőbb tarifát szabtak. Kazinczi István, Tiszatenyő fideszes polgármesterének már csak 10 százalékot kellett volna visszacsorgatnia a megnyert pályázatukból. Azt is megjelölték, hogy melyik kivitelezőnek kellene nyernie. Azonban Kazinczi sem ment bele az alkuba. Majd Tiszaföldvár független polgármesterénél próbálkoztak tovább, de Hegedűs István sem akarta visszaszolgáltatni a 10 százalékot. Erre közölték vele, hogy akkor a jövőben ne számoljon pályázati pénzekkel.

Igaz, a vádiratban csak három olyan polgármester szerepelt, akik lepattintották Fehér Petráékat, az egyelőre nem derült ki, hogy a választókörzet többi településén nagyobb sikerrel kalapoztak-e Boldog kampányára.

Csak a választások után lesz ítélet

Boldog Istvánt, Fehér Petrát és K. Pétert bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és versenykorlátozással vádolják. De mivel a mostani előkészítő ülésen ők és a vádlottak nagy része részben vagy egészen ártatlannak vallotta magát, a rendes tárgyalás decemberben kezdődik. Boldog ügyvédje azt mondta, hosszú, évekig tartó csatára számít, szóval nem valószínű, hogy a 2022-es választásokig ítélet születne a fideszes képviselő ügyében.

De még így is nyitott, hogy a Fidesz jövőre Boldogot indítja-e a választáson. Mindenesetre a képviselő kényesen figyelt arra, hogy a választók ne láthassák a vádlottak padján, mert nem járult hozzá, hogy a tárgyalóteremben képeket készítsünk róla.