A Fidesz és a Jobbik megszavazta a homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvényt

POLITIKA
2021 június 15., 11:36

Kora délután a parlament 157 igen és 1 nem szavazat mellett megszavazta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szóló törvényt, amit a múlt héten homofób módosítókkal egészítettek ki.

A törvényt a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója is támogatta, valamint Apáti István, Bana Tibor, Dúró Dóra, Farkas Gergely, Fülöp Erik, Sneider Tamás, Varga-Damm Andrea, Volner János független képviselők és Ritter Imre nemzetiségi képviselő is megszavazták. Egyedül Székely Sándor független képviselő szavazott nemmel. Az ellenzék többi frakciója bojkottálta az ülést.

A szavazás után a képviselők megtapsolták saját magukat:

link Forrás

Nem először kezdett homofób kampányba a Fidesz olyankor, amikor necces törvényeket kellett átnyomnia a parlamenten. Tavaly decemberben is éppen akkor írták bele az Alaptörvénybe, hogy „az anya nő, az apa férfi”, amikor arról szavaztak, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak adott vagyon nem számít közpénznek.

Kedden többek között dönteni kellett a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, aminek ugyanezzel a lendülettel olyan telkeket adnak át, amikre korábban a Diákvárost tervezték. Pedig a kormány kommunikációja szerint ez a projekt „közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik”, még csak a tervezés zajlik. Legalábbis ezt találták ki, miután június 5-én több ezer ember tüntetett a projekt ellen. De mivel nehéz megmagyarázni, mégis miért kell 26 hektárt adni egy még nem létező projektnek, egy fokkal keményebb formában elővették a decemberben már bevált módszert, hogy csapdát állítsanak az ellenzéknek.

Mert bár eredetileg a Fidesz pedofilellenes törvénycsomagját az ellenzék is támogatta, a Fudan-tüntetés után, június 10-én a kormánypártok olyan módosítót nyújtottak be hozzá, amikkel - orosz mintára- összemossák a homoszexualitást és a transzneműséget a pedofil bűnelkövetőkkel.

  • Ezek szerint az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.
  • Valamint megtiltják a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás „népszerűsítését” és megjelenítését.
  • Tilos lesz olyan reklámot elérhetővé tenni 18 éven aluliaknak, ami „a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.
  • Valamint szexuális felvilágosító foglalkozásokat az intézmény pedagógusain kívül csak olyan személyek, szervezetek tarthatnak, amelyek szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban.
link Forrás

A szakértők szerint a javaslat így már a szólásszabadságot és a gyermekjogokat is súlyosan korlátozná, de arra alkalmas, hogy azokat is pedofilpártisággal lehessen vádolni, akik csak a törvény homofób módosításait ellenzik. Másrészt a Fidesznek azt is sikerült elérnie, hogy a szavazás előtti napon már nem a Fudan, a lakástörvény vagy a gyorsforgalmi úthálózat magánkézbe adása ellen tüntettek az emberek a Parlament előtt. Járulékos haszonként pedig az ellenzéki összefogást is sikerült megbontania, mert a Jobbik így is megszavazza a pedofiltörvényt, míg a többi párt inkább bojkottálta az ülést.