A Jobbik a homofób módosítókkal együtt is megszavazza a Fidesz pedofiltörvényét

POLITIKA
2021 június 14., 12:27

Úgy tűnik, a Fidesznek sikerült megosztania az egyesült ellenzéket a pedofilellenes törvénycsomagjával, amit a múlt héten homofób módosításokkal egészítettek ki. A Jobbik hétfőn bejelentette, hogy ezzel együtt is megszavazná a javaslatot.

A módosítások szerint szerint az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére. Ezen kívül megtiltanák a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás „népszerűsítését” és megjelenítését, tilos lenne olyan reklámot elérhetővé tenni 18 éven aluliaknak, ami „a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. Valamint szexuális felvilágosító foglalkozásokat az intézmény pedagógusain kívül csak olyan személyek, szervezetek tarthassanak, amelyek szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban.

Mivel ezek a módosítók összemosnák a homoszexualitást a pedofíliával, Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők, valamint a DK és a Párbeszéd is bejelentették, hogy bojkottálják a keddi szavazást.

A Jobbik viszont a pártalapítványa által kiadott Alfahírnek azt mondta, megszavazzák a törvényjavaslatot. „Üdvözlünk minden szigorító kezdeményezésnek ami az ilyen jellegű bűncselekményeket súlyosabban kívánja szankcionálni. Politikai közösségünk konzekvensen követelte a pedofil ragadozók elleni kíméletlen fellépést és az ilyen bűncselekmények súlyosabb szankcionálását, azonban az Orbán vezette Fidesz még tárgysorozatba sem vette azokat” - közölte a Jobbik sajtóosztálya. Hozzátették, hogy

miközben érezzük az egymáshoz nem köthető témák ravasz összemosását, a Jobbik konzekvensen kiáll a véleménye mellett és a módosítást minden hibája és említett csapda ellenére megszavazza”.

Azt ígérik, hogy a választások után majd kiveszik a törvényből „a témaidegen, a Fidesz által szándékosan belecsempészett inkriminált részeket”.