A Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette a Micsoda Család! című mesekönyv forgalmazóját

július 7., szerda 8:35

A Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette a Micsoda Család! című mesekönyv egyik forgalmazóját, ezt Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott jelentette be a Hír TV esti beszélgetős műsorában. A politikus törvénysértéssel vádolta a forgalmazót, mert szerinte nem jelölte meg egyértelműen, hogy a mesekönyv – ahogy ő fogalmazott – a „normálistól” eltérő családokat jelenít meg, írja Facebook-oldalán a Szivárványcsaládokért Alapítvány, akiknek az elhangzottakkal kapcsolatban több észrevételük is van.

Fotó: 444.hu

Bejegyzésükben azt írták, azért tartották fontosnak, hogy megjelentessék a könyvet, mert a szivárványcsaládok teljesen normális, hétköznapi családok, akiknek eddig nem volt saját mesekönyvük. Utóbbi szerintük – és a 444-en megjelent, erről szóló cikk szerint is – egyszerű, mindennapos történéseket mutat be, két család hétköznapjait, kisgyerekek szemszögéből. A szülők szexualitása nem téma benne, és a borítón, illetve a könyv bemutatásából kiderül, hogy szivárványcsaládok szerepelnek benne.

Az alapítvány szerint a Micsoda család! nem kötelező olvasmány, és mindenki szabadon eldöntheti, hogy megvásárolja-e, vagy sem. Hozzátették, hogy megjelenése óta a könyv több forgalmazónál is stabilan tartja a helyét a keresett kiadványok között, ami szerintük visszaigazolja, hogy egy piaci rést fed le.

Azt is írták, hogy nem értenek egyet Tarnai Richárddal, aki szerint Magyarországon nem indokolt védeni az emberi jogokat, és hogy szerintük fontos lenne, hogy egy család hétköznapjait bemutató mesekönyvért ne járjon 250 ezer forintos büntetés, ahogy az is fontos lenne, hogy „a kormány ne hagyjon magára 100 ezer gyereket, akik az iskolai ismeretterjesztő órák betiltása miatt segítség nélkül maradnak, éppen amikor a legnagyobb szükségük lenne rá”.

Bejegyzésüket azzal zárták, örömmel látták, hogy az ország jelentős többsége érti és támogatja őket, legalábbis az Ipsos legfrissebb felmérése azt mutatja, hogy a magyarok 62 százaléka szerint az azonos nemű szülők ugyanolyan jó szülők, mint az eltérő neműek.

Az első, szivárványcsaládokról szóló magyar nyelvű, Micsoda család! című mesekönyvben szereplő kisfiúnak két anyja, a kislánynak pedig két apja van. A 16 nyelvre lefordított könyvet itthon a Szivárványcsaládokért Alapítvány adta ki.