Védettségi igazolványokat adott pénzért oltatlanoknak egy orvosi asszisztens és két társa

bűnügy
2021 július 07., 06:30

Orvosi bélyegzőt, több millió forintot, 1148 kitöltött regisztrációs nyilatkozatot, oltási igazolásokat, üres oltóanyag ampullákat, jegyzeteket, valamint telefonokat és laptopokat foglaltak le a rendőrök egy orvosi asszisztensként dolgozó nő és két társa lakásán. Azzal gyanúsítják őket, hogy olyan embereket juttattak védettségi igazolványhoz, akiket nem oltottak be koronavírus elleni védőoltással.

Névre kiállított, személyes azonosító adatokat és az oltás idejét tartalmazó védettségi igazolvány
photo_camera Fotó: Róka László/MTI/MTVA

A társaság két tagja, a 25 éves S. Jennifer és a 43 éves L. Istvánné a jelentkezőket toborozta, az orvosi asszisztensként dolgozó 37 éves H. S. Mónika pedig azok adatait elektronikusan rögzítette az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér elnevezésű információs rendszerbe. A rendelkezésre álló adatok szerint az igazolványokért cserébe általában 60 ezer forintot kértek.

A három nőt védettségi igazolással való visszaélés miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A bíróság elrendelte H. S. Mónika és L. Istvánné letartóztatását, S. Jennifert pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte. (police.hu)