Koronavírus-számok Magyarországon 10/19/2021
Elhunytak + 16 Σ 30 418
Kórházban + 91 Σ 999
Fertőzöttek + 859 Σ 837 248
Tesztek + 9 732 Σ 7 182 085
Oltottak + 2 383 Σ 5 926 446
A legújabb trendek

Koronavírus: 30 ezer magyar halott

július 8., csütörtök 7:23

Csütörtökön átlépte a koronavírusban elhunytak száma a 30 ezret. Lakosságarányosan a magyar koronavírusos halálozás a legmagasabb Európában. Mintha levennénk a térképről Gyulát, Hajdúböszörményt vagy Kiskunfélegyházát, írtuk cikkünkben, amiben összefoglaltuk, mit jelent ez a szám, és hogyan jutottunk el idáig.

Az aktuális járványadatok ugyanakkor továbbra is jól alakulnak. 55 új fertőzöttet azonosítottak, ez a teszteken belül nem éri el az 1 százalékot. Igaz, hetek óta most először fordul elő, hogy a napi fertőzöttek száma meghaladja az egy héttel korábbit. Minimális emelkedés látszik a fertőzési görbén is, ahol a napi adatok a megelőző hét nap átlagát mutatják. A következő időszak fogja eldönteni, van-e jelentősége ennek.

Csökkent a kórházban ápolt fertőzöttek (72) és a lélegeztetőn levők (13) száma is.

Egyre kevesebb embert oltanak be, az elmúlt héten naponta átlagosan már csak négyezren kapták meg az első vakcinájukat. Gulyás Gergely miniszter szerdán azt mondta, a háziorvosok orvostanhallgatók segítségével, személyesen fogják felkeresni azokat az időseket, akik nem jelentkeztek oltásért.