Az Alkotmánybíróság megszüntette az eljárást a lex CEU ügyében

belföld
2021 július 09., 10:41

Az Alkotmánybíróság elutasította a felsőoktatási törvény 2017-es módosításával (lex CEU) kapcsolatos panaszokat, arra hivatkozva, hogy a panaszosok az időközben 2021 tavaszán elfogadott új törvényre nem terjesztették ki a beadványukat - írja a hvg.hu.

Emellett az Ab az eljárást is megszüntette, úgy vélik, hogy a 2017-ben benyújtott panaszok okafogyottá váltak, mivel „az új szabályozási modell alapvetően tér el az indítvánnyal támadott korábbi szabályozási modelltől. A jogi szabályozás tehát koncepcionálisan és tartalmilag is lényegesen megváltozott, és megváltozott az a (tény)helyzet is, amelyben az alkotmányossági kérdéseket a korábban hatályos szabályozási koncepció/szabályok alapján az indítvány megfogalmazta.”

photo_camera
Fotó: ATTILA KISBENEDEK

A panaszokat ellenzéki képviselők, illetve egy meg nem nevezett ügyfél (valószínűleg maga az egyetem) nyújtotta be. Az eljárást korábban az Ab felfüggesztette egyszer, arra hivatkozva, hogy meg kell várni az Európai Bíróságon a törvény miatt folyó eljárás végét, most tértek rá vissza. Ezzel még nem biztos, hogy vége az ügynek, ugyanis ha a panaszosok az új törvényre is kiterjesztik a beadványukat, akkor az Ab újra foglalkozhat a témával.