Brazília egyik leghírhedtebb gyilkosságát követte el, most dokusorozatot forgattak róla

július 14., szerda 18:42

„Vajon ki Eliza Matsunaga? Hidegvérű és kegyetlen gyilkos, aki a pénzért ölt, és mindent előre kitervelt? Vagy egy nő, aki a pszichés terror áldozatává vált, és hirtelen felindulásból megölte, majd feldarabolta a férjét?”

A fenti kérdés az Elize Matsunaga: Once Upon a Crime című négyrészes dokumentum-sorozatban hangzik el, de a negyedik rész végére érve se nagyon lehet rá válaszolni. Csak annyit tudhatunk biztosan, hogy Elize Matsunagát 2016-ban elítélték, amiért 2012-ben megölte férjét, Marcos Matsunagát, egy brazil cég milliárdos örökösét. Az esküdtszék úgy döntött, a gyilkosságot súlyosító három körülmény közül csak az áldozat önvédelemtől való megfosztása volt bizonyítható. „Az elkövető tette súlyának felismerése miatt döntött a test megcsonkításáról és elrejtéséről”, emiatt az esküdtszék nem ismerte el a szándékos emberölést súlyosító másik két körülményt, vagyis hogy Elize aljas indokkal és különös kegyetlenséggel ölt. A bíró a tárgyalás végén így is 19 év és 11 hónap letöltendő büntetést szabott ki.

A 2012-es, Sao Paolóban történt gyilkosság Brazíliában évekig vezető beszédtéma volt, a most megjelent dokumentumsorozatnak köszönhetően pedig megint mindenki ezzel foglalkozik. Elize Matsunagával 2019-ben egy a börtönből való pár napos eltávozása alatt sikerült interjút készíteni, de a sorozatban nemcsak ő, hanem az ügyön dolgozó ügyvédek, újságírók, nyomozók és az ügyész is megszólal, ami pedig a leginkább érdekes, hogy nehéz olyat találni közöttük, aki nem kifejezetten ellenszenves.

„Az, hogy a múltját nyilvánosságra hozták, méltatlan és megalázó volt”

„A vágások tisztaságából úgy tűnt, a tettes jól ismeri az anatómiát. Gyűlöletből gyilkolt. Bárki is volt az elkövető, biztosan gyűlölte az áldozatot, tehát az elkövető és az áldozat közeli kapcsolatban állhatott” – Mauro Dias, a rendőrségen akkoriban az ügyön dolgozó gyilkossági csoport vezetője így foglalta össze a történteket az első nyomok alapján. De ő volt az is, aki az ügyésszel együtt később erősen szexista megjegyzéseket tett.

„Látta a tárgyaláson? Egy törékeny, gyenge kis nőnek mutatja magát” – mondta a filmben Dias, aki a 2016-os tárgyaláson is úgy fogalmazott, szerinte Elize attól félt, „elveszíti a hercegnői életét”. Hasonlóan gúnyosan beszélt róla az ügyész is, aki szerint Elize egyértelműen a vagyonszerzés miatt ölt, csak a pénz érdekelte. Az ügyész valamiért még a saját anyját is belekeverte a történetbe azzal, hogy ő eleinte védte Elizét, majd amikor kiderült a nő múltja, azzal hívta fel a fiát, hogy most már ő is elhiszi, hogy Elize csak a pénzre játszott.

Elize Matsunaga prostituáltként dolgozott a főiskola alatt, férjével azon az oldalon ismerkedtek meg, amin hirdette magát. „Az, hogy a múltját nyilvánosságra hozták, és ahogy az egészet kezelték, rendkívül méltatlan és megalázó volt” – mondta a filmben az egyik ügyön dolgozó újságíró. Azon túl, hogy Elize múltja váratlan volt, gyakorlatilag semmi köze nem volt a történtekhez, nem véletlenül fogalmazott úgy a nő egyik ügyvédje, Juliana Santoro is, hogy a tárgyalás szerinte is „elképesztően szexista volt”, hozzátéve, hogy ez sajnos mélyen a kultúrájukban gyökerezik.

Egyetlen szempontból lehetett csak lényeges ez az információ, azért, mert Elize részben azzal indokolta tettét, hogy nem sokkal a lövés előtt az egyik utolsó mondat, amit férje mondott neki, az volt, hogy lekurvázta és közölte vele, „én vakartalak ki a mocsokból”. A filmben a nő egy ponton el is sírta magát, miközben feltette a kérdést: „Van olyan bíró, amelyik egy prostituáltnak ítél egy gyereket?" Elize lányát Marcos Matsunaga szülei nevelik, a gyerek 2012 óta nem találkozott az anyjával.

Rendszeresen vadásztak együtt

Elize a vallomása és későbbi elmondása szerint egy veszekedés közben, azután lőtte le férjét, hogy közölte vele, magánnyomozót fogadott, és tudja, hogy szeretője van. Állítása szerint férje emiatt őrültnek nevezte, ő pedig attól félt, hogy elmegyógyintézetbe záratja őt.

„Emlékszem, hogy arcon ütött, pedig sosem tett ilyet azelőtt. Hevesen tiltakozott, mindent tagadott, és megpróbálta rámkenni az egészet. Kétségbeestem és arra gondoltam: »Tényleg őrült volnék?« Átmentem a másik szobába, és kihoztam a fegyvert. Marcos azt mondta, »lőjj le te gyáva, vagy takarodj innen! Menj vissza Paranába a szaros családodhoz! A lányom viszont marad.«”

Elize lőtt, a holttestet feldarabolta, szétszórta egy erdőben, majd szólt a férje családjának, hogy a fiuk eltűnt, később pedig megmutatta nekik a magánnyomozó felvételeit is, amik bizonyították, hogy Marcos megcsalta őt. Később Marcos nevében írt egy emailt a családnak, hogy jól van és minden rendben, napokra rá azonban megtalálták az erdőben szétszórt testrészeket.

Fotó: Elize Matsunaga: Once Upon a Crime/Netflix

Miután az orvosszakértő megvizsgálta a testérszeket, és kiderült, hogy a holttestet olyasvalaki darabolta fel, aki értett az anatómiához, azonnal Elizére terelődött a gyanú, és nemcsak azért, mert korábban ápolónőként dolgozott, de azért is, mert férjével korábban rendszeresen vadásztak együtt, az elejtett vadakat pedig saját kezűleg csontozták ki.

„Nagyon szerettem a pisztolyomat. Meg egy félautomata géppisztolyt is, ami Al Caponéé volt. Egy Thompson .45. Jó volt vele lőni” – mondta Elize, aki a fegyvert, amivel lőtt, a férjétől kapta. Elize ügyvédje szerint emiatt, „a házaspár sorsa végeredményben Marcos döntésein múlt”.

„Azért darabolta fel a férjét, mert a túlélésért küzdött”

Az ügyész úgy fogalmazott, „a védelem úgy állította be Elizét, mint aki a körülmények áldozata lett, és azért darabolta fel a férjét, mert a túlélésért küzdött”, a vád szerint azonban előre megfontolt gyilkosság történt, Elize indítéka pedig a férje után örökölt vagyon volt. Utóbbival kapcsolatban Elize ügyvédje azt mondta, szerinte képtelenség, hogy a pénzért tette volna, mert ha a pénz érdekli, „miért szabadult volna meg az aranytojást tojó tyúktól”.

Elize a gyilkosság rendőrségi rekonstrukciója során azt mutatta, hogy férjét szemből lőtte le, körülbelül két méterről, a vád szerint ennek azonban ellentmondanak a bizonyítékok: a golyó a férfi fejének bal oldalát találta el, oldalról és felülről, a boncolást végző orvosszakértő szerint pedig közvetlen közelről adták le a lövést. Az ügyészség emiatt kezdte azt gyanítani, hogy előre eltervezett gyilkosság történt.

Azt, hogy Elizének segített valaki, csak gyanítják, de az ezzel kapcsolatos nyomozások során zsákutcába jutottak, és Elize sem volt hajlandó beszélni. Pontosabban úgy fogalmazott: „Vannak olyan titkok, amiket a sírba is magunkkal viszünk. Nekem is vannak ilyen titkaim. És magammal is viszem őket a sírba.”

Elize Matsunaga jelenleg 19 éves börtönbüntetését tölti egy Sao Paoló-i börtönben, ahonnan 2035-ben szabadulhat.

Fotó: Elize Matsunaga: Once Upon a Crime/Netflix

(Nagy kép: Elize Matsunaga: Once Upon a Crime/Netflix)